Index Vakbarát Hírportál

A Szaturnusz holdjai fiatalabbak a dinoszauruszoknál

2016. március 25., péntek 09:12

Egy új tanulmány szerint a Szaturnusz jeges holdjainak némelyike és a bolygó gyűrűi viszonylag újkeletű képződmények lehetnek. Drámai születésük néhány száz millió évre tehető, vagyis később keletkeztek, mint amikor a dinoszauruszok uralkodtak a Földön.

Matija Cuk, a SETI egyik vezető munkatársa azt mondta, hogy a holdak állandóan változtatják pályáikat. Ez a tény lehetővé teszi, hogy számítógépes szimulációval feltérképezhetjük a Szaturnusz belső holdjainak történelmét.

Ezzek a modellel kiderült, hogy a holdak a bolygó történelmének utolsó két százalékában alakultak ki. A Szaturnusz gyűrűit az 1600-as évektől ismerjük, de még mindig vitáznak róla kutatók, mikor alakulhattak ki.

Az egyik elmélet szerint annyira idősek, mint maga a bolygó, vagyis több milliárd évesek. A másik elmélet Edouard Roche csillagásztól ered, szerinte a gyűrűk egykor a bolygó egyik holdját alkották, de annak pályamagassága annyira lecsökkent, hogy a bolygó közelében az árapály-erők darabokra tépték.

Matija Cuk kollégáival a bolygó holdjainak mozgását vizsgálta meg. Míg a Föld holdjának nincs vetélytársa pályáján, a Szaturnusz holdjainak meg kell osztani egymás között a bolygó körüli teret. Még a legkisebb holdak is befolyásolhatják a másik pályáján, elmozdítva az égitestet eredeti irányától.

A legnagyobb holdak pályáját vizsgálva kiderült, hogy ezeknek nem változott olyan mértékben a pályájuk, mint azt feltételezték. Ez azonban azt is jelenti, hogy a Tethys, Dione és Rhea nem messze alakulhatott ki mostani helyzetüktől. De mikor, ez a legfontosabb kérdés.

A kutatócsoport a Cassini űrszonda adatait használta fel ennek a kérdésnek a megválaszolására. Az űrszonda az Enceladus hold jeges gejzírjeit vizsgálta. Azt feltételezték, hogy ezek a gejzírek az árapályerők miatt aktívak. Bonyolult összefüggéseket vizsgáltak a hold pályája, aktivitása és a Szaturnusszal való kapcsolatuk között, és azt találták, hogy a belső holdak némelyike nagyjából százmillió éve alakulhatott ki. Vagyis fiatalabbak a dinoszauruszok koránál.

Arra is választ adtak, hogy honnan alakulhattak ki a mostani holdak és a gyűrű, de ez már egybecseng a korábbi elmélettel. Eszerint korábban voltak más holdak is, de ezek összeütköztek és ezekből a törmelékekből alakultak ki az új holdak és a gyűrűk.

Rovatok