Index Vakbarát Hírportál

Megvan a világ legöregebb kőbaltája

2016. május 11., szerda 00:25

Íme, a legeslegeslegrégebbi kőbalta, vagy legalábbis egy darabka belőle – a felfedezés vadi új, most azonosították ausztrál régészek, de maga a balta az egyik legrégebbi tárgy, amit ismerünk az emberiség történetéből.

A kormeghatározás szerint közel 50 ezer éves, pontosabban valamikor 45 és 49 ezer évvel ezelőttre teszik a keletkezését. Ez úgy 10 ezer évvel több, mint az eddig ismert legöregebb őskőbalta, szóval ez az innováció legalább ennyivel korábban történt meg, mint azt idáig megalapozottan gondolni lehetett.

A jó körömnyi darab Ausztrália északi részén, Kimberley régióban került elő, valójában már húsz éve, csak éppen idáig nem foglalkoztak vele komolyan, így csak most sikerült biztosan azonosítani a lelet eredeti funkcióját – írja a Telegraph. Az eset már csak azért is érdekes, mert rávilágít, hogy a múzeumi raktárak feldolgozatlan anyagai sok, akár a régészet alaptéziseit is felforgató leletet rejthetnek

A régészek szerint egy szépen megcsiszolt kő darabkájáról van szó. Anyaga bazalt, amit egy puhább kőzeten, valószínűleg homokkövön csiszoltak addig, amíg elég sima lett – ez elég komoly munka lehetett, körülbelül 800 ütésre lehetett hozzá szükség.

A felfedezés azért is izgalmas, mert korábban az ősi ausztrál kőeszközöket meglehetősen egyszerűnek ismerték. Az azonban, hogy egy ilyen nyeles balta itt már korábban használatban volt, mint jelenlegi tudásunk szerint bárhol máshol a világon, bizonyos tekintetben átírja a korai vadászó-gyűjtögető társadalmak történetét.

A cikk korábbi verziójában butaságokat írtunk, idekeverve a valójában jóval későbbi neolitikumot is. Köszönjük olvasónknak, hogy ezt jelezte nekünk.

Rovatok