Index Vakbarát Hírportál

Száznapos tojás? Ugyan; ötezer éves sör!

2016. május 24., kedd 17:00

Egy nemzetközi kutatócsoport hétfőn kiadott tanulmánya szerint már ötezer éve is ihattak sört Kínában – írja az MTI.

Az első írásos dokumentumok a sör kínai megjelenéséről háromezer évvel ezelőtt, a Sang-dinasztia idején születtek. Az erre utaló szövegeket jósláshoz használt csontokon találták meg. Ezek szerint az ősi kínaiak malátázott magvakat, kölest, árpát és búzát használtak az italkészítéshez.

Néhány korábbi tanulmány már azt a hipotézist is felállította, hogy a Sang-dinasztia sörfogyasztási hagyománya az 5000-7000 évvel ezelőtti neolitikus Jangsao-kultúráig nyúlik vissza, amikor a Sárga-folyó mentén nagyobb mezőgazdasági települések alakultak ki.

Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) hétfőn megjelent tanulmány új bizonyítékokkal erősítette meg a feltételezést. Az észak-kínai Vej folyó mentén, a Micsiaja régészeti helyszínen folyó ásatáson két földalatti üreget tártak fel, amelyek a tudósok szerint időszámításunk előtt 3400 és 2900 között készültek. A kutatás egyúttal mintegy ezer évvel korábbra tolta az árpa kínai megjelenését. A tudósok úgy vélik, előbb használhatták sörkészítésre, és csak jóval később vált belőle mezőgazdasági termény.

A régészek mindkét üregben háromféle edénytípust találtak: széles szájú fazekakat, tölcséreket és amforákat. Mindegyik edény belső falán sárgás színű üledéket fedeztek föl. Az edények fajtája és alakja arra utal, hogy a sörkészítés különböző fázisaihoz használták azokat: a sörfőzéshez, szűréshez és tároláshoz. Az üregekben a sörfőzéshez szükséges melegítő lapokat is találtak.

A tanulmány vezető szerzője, Csiacsing Vang, a Stanford Egyetem kutatója elmondta, hogy az edényekben fellelt maradványok elemzésével alátámasztották, hogy a gabonát malátázással és cefrézéssel dolgozták fel. A sörfőzés melléktermékeként keletkező oxalátot is kimutattak néhány edény belsejében.

Tudomásunk szerint az általunk feltártak nyújtják a legkorábbi közvetlen bizonyítékot a kínai sörgyártásra. Ezek szerint a fejlett sörfőzési technika ötezer évvel ezelőtt honosodott meg.

– összegzi a tanulmány.

Rovatok