Index Vakbarát Hírportál

Akkora, mint a Jupiter, olyan idős, mint a Föld

2016. június 14., kedd 00:23

Megtalálták az eddig ismert legnagyobb, két csillag körül keringő, Naprendszeren kívüli bolygót, amely napjaitól mért távolsága alapján akár lakható is lehet, jelentették be az Amerikai Csillagászati Társaság konferenciáján San Diegóban. A felfedezést az amerikai Kepler űrtávcsővel tették.

A Naprendszeren kívüli gázbolygó a Kepler-1647b katalógusjelet kapta, és nagyjából akkora, mint a Jupiter, csillagai körül 1107 nap, vagyis több mint három földi év alatt tesz meg egy kört.

Ez a 11. cirkumbináris, azaz kettőscsillag körül keringő exobolygó, amelyet 2005 óta felfedeztek. Ezeket az égitesteket tatuinoknak is nevezik a Csillagok háborújának híres bolygója után.

A Kepler-1647b nagyjából 4,4 milliárd éves, tehát olyan idős, mint a Föld. A Hattyú csillagképben helyezkedik el 3700 fényévnyire tőlünk. Az ikercsillagok hasonlítanak a mi Napunkhoz, az egyik kicsit kisebb, a másik kicsit nagyobb nála, mondták a felfedezőik a konferencián.

Az exobolygókat akkor érzékelik a csillagászok, amikor azok elhaladnak a csillaguk előtt, ilyenkor csökken a fényerősség. Ennek alapján következtetnek a bolygó tömegére és pályája távolságára a csillagától.

A Kepler-1647b áthaladását először Laurance Doyle, a Földön kívüli intelligens élet keresésére specializálódott SETI Intézet csillagásza fedezte fel 2011-ben, de neki nem sikerült további adatokat gyűjteni és elemezni ahhoz, hogy megerősíthesse, valóban cirkumbináris exobolygó nyomát érzékelte a távcső.

A Kepler-1647b abban is különbözik az eddig felfedezett exobolygóktól, hogy közelebb kering a csillagaihoz, mint az ilyen égitestek általában. Ez a távolság teszi izgalmassá az égitestet: akár lakható is lehet, mert nincs rajta se túl hideg, se túl meleg, így folyékony halmazállapotú víz is létezhet a felszínén.

Mivel gázbolygóról van szó, kicsi az esélye, hogy élet alakult ki rajta, de ha megfelelő méretű holdak keringenek körülötte, lehetséges, hogy azokon kialakult az élet, írja az MTI.

Rovatok