Index Vakbarát Hírportál

Számítógépes tréninggel megelőzhető a poszttraumás stressz

2016. július 6., szerda 15:04

Számítógépes gyakorlatokkal is képezni fogja a katonáit az izraeli hadsereg, mert ezzel csökkentik a későbbi harctéri traumák esélyét – írja az MTI a Háárec helyi lap alapján.

A tel-avivi egyetem kutatása szerint 70 százalékkal csökkent a poszttraumás stressz szindróma (PTSD) nevű pszichés zavar előfordulásának esélye azoknál a katonáknál, akik előzőleg részt vettek egy egyszerű számítógépes tréningen. Ez mindössze tíz percig tart, és egy hónapon belül négy alkalommal kell elvégezni.

Felkészít a traumára

A feladat egyszerű: a katonáknak meg kell nyomniuk a billentyűzeten a megfelelő gombot minden alkalommal, amikor egy bizonyos jel megjelenik a képernyőn. Eközben viszont agyuk egy másik része mással foglalkozik, mert közben a katonáknak semleges vagy negatív képeket: mérges arcot, sebesülteket kell nézniük a monitoron.

A 2012-ben kezdődött kutatásban 800 katona vett részt a számítógépes tréningen. Ők két évvel később a Gázai övezetet uraló Hamász elleni hadműveletben ötven napig együtt harcoltak olyanokkal, akik nem gyakorlatoztak a számítógéppel. Négy hónappal a fegyverszünet után megvizsgálták, hogy mennyien szenvedtek a katonák közül a PTSD-től. Akik részt vettek a számítógépes projektben, azok csak 2,6 százalékánál jelentkeztek poszttraumás tünetek, míg akik nem, azoknál 7,8 szézalék esetében.

Túlérzékeny radar

A kutatók szerint az efféle kiképzés megváltoztatja a harctéri traumatikus élmények feldolgozásának módját az agyban, és ezzel jelentősen csökkenti a PTSD megjelenésének valószínűségét. 

"Minden egészséges ember folyamatosan figyeli a környezetében rá leselkedő veszélyeket. Amikor például az utcán megyünk, a figyelmünk egy részét mindig az ilyeneknek szenteljük, fenyegető arcoknak, hirtelen mozdulatoknak, gyorsan felénk közeledő autóknak. De a PTSD-ben szenvedőknél ennek a belső radarnak az érzékenysége aránytalanul megnő a valóságos fenyegetésekhez képest" – magyarázta a kísérleteket vezető Jaír Bar-Hajim.

Az előzőleg a veszélyekre fel nem készített katonák számára félelmetesebbnek tűntek a katonai helyzet fenyegetései, és utólag ezért fejlődtek ki náluk nagyobb valószínűséggel a pszichológiai betegség tünetei.

A hadsereg azt tervezi, hogy az eredmények alapján kiterjeszti a számítógépes tréninget, hogy ezentúl az összes szárazföldi harcoló egység minden katonája részt vegyen benne katonai kiképzése vége felé. A kutatást támogató amerikai hadsereg szintén tervezi a módszer bevezetését.

Rovatok