Index Vakbarát Hírportál

Törpebolygó rajzolt arcképet a Holdra

2016. július 22., péntek 21:38

Mindenki tudja, hogy a Hold kráterei aszteroidák becsapódásával jöttek létre az ősidőkben. Az egyik legnagyobb ilyen kráter, az Imbrium-medence létrejöttéhez azonban nem volt elég egy sima aszteroida becsapódása, a legfrissebb számítások szerint egy bébibolygónak kellett telibe találnia a Holdat.

Az Imbrium-medencében az Esős Tengerének nevezett (Mare Imbrium) hatalmas sötét lávamező egyike annak a három sötét foltnak, amit nem túl tudományosan a Hold arcaként azonosítunk. Az Esők Tengere a bal fölső folt, amely a képzeletbeli arc jobb szeme lenne.

Ezt a jobb szemet a korábbi számítógépes modellek szerint egy körülbelül 80 kilométeres aszteroida rajzolta fel a Holdra. Pete Schultz, a Brown Egyetem professzora azonban újraszámolta a dolgokat, és szerinte háromszor nagyobb, körülbelül 240 kilométeres űrbéli sziklának kellett becsapódnia, hogy ekkora nyomot hagyjon.

Schultz a becsapódás szimulálásához szükséges kísérleteiben a Vertical Gun Range nevű eszközt használta fel, amely 25 750 kilométer per órás sebességgel tud lövedékeket kilőni.  A tesztek során kiderült, hogy a lövedékből kisebb darabok törnének le - ez magyarázza az Imbrium-medencében látható másodlagos becsapódások nyomait.

A becsapódások kialakulásának módját ismerve a nyomok méretéből Schultz csapata már ki tudta számolni az aszteroida lehetséges méretét, így jött ki az, hogy egy 240 kilométeres protobolygó hagyta ott nyomait. Ebből az is következik, hogy 3,8-4 milliárd évvel ezelőtt komoly biliárdozás volt a Naprendszerben, és ebben számos bébibolygó vehetett részt. 

Rovatok