Index Vakbarát Hírportál

Kamu emberáldozatot mutattak be a CERN-ben

2016. augusztus 19., péntek 15:22

A CERN hivatalosan is vizsgálatot indított amiatt a videó miatt, amelyen egy nyilvánvalóan kamu emberáldozat látható. Ismeretlenek vették fel a jelenetet a szervezet genfi központjában, ahogy fekete csuklyát viselő férfiak megkéselnek egy nőt egy rituálé alatt. A videót messziről vették fel és a készítője eljátssza, hogy megijed és elszalad a késelés végén.

A CERN szóvivője azt mondja, hogy a videót engedély nélkül forgatták a szervezet épületében. A benne szereplőknek  van belépőjük, jogosan tartózkodtak az épületben a szokatlan időpontban. A résztvevőket nem volt hajlandó megnevezni, belső ügynek nevezte a történteket.

Ugyanakkor azt is mondta, hogy a CERN elítéli az ilyen jellegű tréfákat, amelyek miatt félreérthetővé válik az ott folyó tudományos munka. Az intézményben évente több ezer tudós fordul meg és néha egyesek túl messzire mennek. Most is ez történt.

Rovatok