Index Vakbarát Hírportál

Van két hónap, amikor a legtöbben válnak

2016. augusztus 22., hétfő 12:44

Érezte már úgy, hogy a párok sokszor szinte ugyanakkor szakítanak, az év egy részében egyszerűen sűrűbbek ezek az események? Amerikai kutatók elemzése szerint, ha a szakítások nem is, a válások mindenképpen szezonálisak, mintát követnek. Az eredményeket az American Sociological Association éves, 111-ik konferenciáján mutatták be a kutatók, a tanulmányt viszont még nem referálták, így egyelőre nem vehető százszázalékosnak az eredmény.

Mindenesetre a University of Washington kutatói az amerikai Washington állam 2001 és 2015 közötti válásait elemezték (ebből az államban csak 2014-ben 25 ezer volt), és egyértelműen kiemelkedett két hónap, amikor megugrik a számuk:

március és augusztus.

 A kutatók szerint ez az első mennyiségi bizonyíték a válásmintákra, ami alapján valószínű, hogy a párok egyfajta naptári rituálét követnek: szeretnek együtt maradni a nyaralásra, meg karácsonykor, csak azután hozzák meg a végleges döntést – írja a ScienceAlert.

„Az emberek hajlamosak megnövekedett elvárásokkal nekivágni a nyaralásnak, teljesen mindegy, mi történt tavaly. Ez olyan időszaka az évnek, ami új lehetőséget, újrakezdést, valami mást jelenthet, átmenetet új életszakaszba. Szimbolikusan nagyon fontos időszak” – mondja a tanulmány egyik szerzője, Julie Brines. Ugyanakkor a nyaralás stresszes lehet, és csalódottságot okozhat, ezért sok ember beadja a válókeresetet nem sokkal utána.

Egy másik, 2014-es tanulmány azt mutatta, hogy a decemberi ünnepek után nő meg a beadott válókeresetek száma, pontosabban januárban, miközben a mostani kutatás szerint márciusban – ezt az ellentmondást még tisztázni kell későbbi kutatásoknak. Brines szerint az ellentmondás feloldása az, hogy az emberek meg akarják várni, amíg a gyerekek visszailleszkednek az iskolába a szünet után, vagy az északi féltekén a tavaszt várják. 

A kutatók most csak Washington államot vizsgálták, ami elég kicsi minta, ezért most megvizsgálják a többi amerikai államot is. Már végeztek Ohióval, Minnesotával, Floridával és Arizonával: ez alapján a válási minták nagyjából azonosak az államokban. A kutatók egyébként eredetileg nem válási mintákat kerestek: azt vizsgálták, hogy a globális pénzügyi krízis hogyan hatott az emberek mindennapjaira, de a válásoknál nagyon egyértelmű mintát találtak, nem akarták figyelmen kívül hagyni. A minta ráadásul megmaradt akkor is, amikor kizártak más szezonális hatásokat, például a munkanélküliséget és a lakásvásárlásokat.

A kutatók feltételezték, hogy ha a válások kapcsolódnak az ünnepekhez, nyaraláshoz, akkor más családbírósági keresetek is. Nem tévedtek: a gyámügyi beadványok szintén ezt a mintát követték, viszont más témájú jogi beadványok nem. Az egyetlen időszak, amikor a válások mintája megszakadt, a recesszió: ilyenkor általánossá vált a válás.

Rovatok