Index Vakbarát Hírportál

Tovább dagad a Macchiarini-botrány

2016. szeptember 6., kedd 19:36

Az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság két tagját is lemondatják a hamisítással és bűnös hanyagsággal vádolt olasz őssejtkutató, Paolo Macchiarini ügyében, írja az MTI.

Az ötvenfős testület vezetője, Thomas Perlmann kedden jelentette be, hogy távozásra szólítják fel a stockholmi Karolinska Intézet volt vezetőit, Harriet Wallberget és Anders Hamstent, amiért szerepük volt a korábban agyonsztárolt őssejtkutató szerződtetésében.

2008-ban Macchiarini vezetésével végezték el  a világ első olyan légcsőátültetését, amelyhez a páciens őssejtjeiből a testen kívül kitenyésztett szövetekkel borított donorszervet használtak fel, így nem volt szükség kilökődést gátló gyógyszerekre.

A svéd intézet által megbízott független szakértői testület a múlt héten megállapította, hogy  az őssejtkutató nem megfelelő tudományos alapokra támaszkodva, továbbá a páciensek műtéti beleegyezését nem egyértelműen tiszta módszerekkel megszerezve dolgozott.

Macchiarini idén márciusban elbocsátották a Karolinska Intézetből súlyos etikai visszaélések és az intézmény hírnevének csorbítása miatt, miután olyan vádak merültek fel ellene, hogy meghamisította a szakmai önéletrajzát és elferdítette tudományos eredményeit.

A svéd ügyészség idén júniusban jelezte, hogy gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emelhetnek vádat az őssejtkutató ellen, miután két páciense is életét vesztette, akiken légcső-transzplantációt hajtott végre.

A szakértői testület magát az intézményt is elmarasztalta az ügyben. A távozásra felszólított két tag a botrány miatt már korábban megvált a Karolinska Intézetben viselt magas tisztségétől, az orvosi Nobel-díjat odaítélő testület főtitkára, Urban Lendahl pedig már februárban lemondott, hogy megkímélje a díjat az esetleges botránytól. A genetikaprofesszor szintén egyike volt azoknak, akik 2010-ben Macchiarini szerződtetését javasolták a Karolinska Intézetnek.

Macchiarinit több kollégája is azzal vádolta, hogy túlértékelte eljárásai hatékonyságát. A Stockholmban megoperált három betege közül kettő meghalt, és a harmadik is több mint három éven át feküdt kórházban. 2013-ban saját őssejtjeiből kitenyésztett légcsövet ültettek be egy légcső nélkül született kétéves kislányba, aki három hónappal később meghalt.

Rovatok