Index Vakbarát Hírportál

6200 éves farmergatya-elődöt találtak Peruban

2016. szeptember 18., vasárnap 12:27

Az egyiptomiak mostantól sehol nincsenek, ha ősi indigóról van szó: az eddig legrégebbiként ismert kék textíliájuknál legalább 1800 évvel régebbit találtak a régészek egy perui ásatáson. Az ruhadarabka a világ legősibbje ebben a műfajban.

A Huata Prieca nevű, Peru tengerparti részén lévő régészeti lelőhelyen kiásott textildarab közel két évezreddel korábbi, mint az az idáig legősibbnek tekintett egyiptomi szövet, amelyen szintén kék festék nyomait találták. Az amerikai bennszülött kékfestés tehát bőven beelőzött.

Az egykor rituális célokra használt perui helyszínen talált textil kora önmagában is jelentős, egyedivé azonban igazán a festés teszi a leletet. A textildarab eredeti színe egy ideig nem is derült ki, mert az azt körülfogó kormos rétegek miatt az teljesen feketének látszott, de az óvatos tisztítás és az elegyet alkotó komponensek elválasztására alkalmas folyékony kromatográfiai eljárásnak köszönhetően kiderült, hogy a kutatók a világ első (mármint abban a szokásos régészeti értelemben első, hogy azok közül, amelyet sikerült megtalálni és azonosítani) indigófestését tartják a kezükben.

Ez a perui indigó valóban indigócserjéből készült – szemben a kicsit megtévesztően szintén indigónak nevezett ókori egyiptomi festékkel, amely valójában nem növényi alapú volt, hanem egy tengeri csigából nyerték ki a festékanyagot. (A mai kék farmereket egyébként szintetikus festékkel színezik.)

A perui lelet vagy négy évezreddel régebbi, mint az eddig legkorábbinak ismert amerikai festett textília. Annyira régi, hogy egyelőre a pontos régészeti kultúrát sem azonosították. Huaca Prieta mindenesetre egyébként is jelentős innovációk gyűjtőhelye, például Amerika első termesztett kukoricájának nyomaira is itt bukkantak korábban.

Rovatok