Index Vakbarát Hírportál

Kína elsőként szállhat le a Hold túlsó oldalán

2016. december 28., szerda 15:41

Kína több évtizede próbál felzárkózni az űrkutatásban az Egyesült Államok és Európa mellé, és most találtak egy jó úti célt, ahová elsőként juthatnak el. A kínai kormány által kedden közzétett ötéves tervben az olvasható, hogy

2018-ig leszállnának egy szondával a Hold túlsó oldalára.

Azt már 2013-ban bebizonyították az idén nyáron lekapcsolt Jáde Nyúl űrszondával, hogy képesek leszállni a Holdra, amire utoljára az 1970-es évek űrversenyében volt példa. Ezzel megdöntötték a Holdon töltött idő korábbi szovjet rekordját, és egy korábban ismeretlen holdkőzetet is felfedeztek, szóval a küldetés tudományos szempontból is rendkívül sikeresnek mondható.

Hogy mennyire teper Kína, azt jól mutatja, hogy a 70-es években még csak az első űrszondájukat küldték fel az űrbe, amikor az USA már a Holdon járt. Az űrprogramjukra elköltött sok milliárd dollár azonban meghozta a gyümölcsét: fel tudja szállítani kozmoszba az kínai asztronautákat, akik már sétáltak az űrben, és felbocsátottak egy saját űrlaboratóriumot is, amely egy 20 tonnás űrállomás alapja lesz.

A kínai tervekben távolabbi célok is szerepelnek. Több küldetésben, valamikor 2020 környékén, a Marsra is szondákat akarnak küldeni. Ezek közt lesznek Mars körül keringő és leszállóegységek is, és a második úton már talajmintákat begyűjtő és elemző robottal is landolnának a vörös bolygó felszínén.

Rovatok