Index Vakbarát Hírportál

Megtalálták az állatcsempészet egyetlen jó oldalát

2017. január 4., szerda 15:53

Az illegális kereskedelemből származó, elszökött vagy szabadon engedett állatok a természetben másodlagos populációkat alkotva hosszú távon a túlélést jelenthetik egyes kihalástól fenyegetett fajok számára, írja a BBC.

Luke Gibson, a Hongkongi Egyetem kutatója elmondta, akkor figyelt fel a jelenségre, amikor az újságban arról olvasott, hogy egy 23 aranyosarcú kakadut rejtő illegális hajórakományt foglaltak le, amelyben minden példányt egy-egy műanyag palackba rejtettek. A kutató ekkor tudta meg, hogy ez egy súlyosan veszélyeztetett faj, ami meglepte, hiszen közvetlenül az irodája előtt számtalan ilyen madár repkedett szabadon.

Ekkor kezdett kutatásba kollégájával, Ding Li-Jonggal közösen annak kiderítésére, hogyan honosodhatott meg magától, természetes élőhelyén kívül egy súlyosan veszélyeztetett faj. Kutatásaik során 49 olyan esetet tártak fel, amikor súlyosan veszélyeztetett fajok szökésük után új populációként meghonosodtak egy új területen, tanulmányuk a Frontiers in Ecology and the Environment című tudományos lap 2016. decemberi számában jelent meg.

Az aranyosarcú vagy kis sárgabóbitás kakadut (Cacatua sulphurea) elsősorban az illegális kereskedelem veszélyezteti. A vadorzók Kelet-Indonézia erdeiben fogják el a madarakat, majd hajón szállítják elsősorban Hongkongba és Kínába, ahol nagy a kereslet az ott háziállatként tartott kakaduk iránt. Sokan azonban véletlenül vagy szándékosan szabadon engedték aranyosarcú kakadujukat, amelyek aztán új populációt alkottak a szigeten.

Hongkong kormánya illegálissá nyilvánította a madarak elfogását annak ellenére, hogy idegenhonos faj egyedeiről van szó. Mivel a városállam lakossága meglehetősen gazdag és viszonylag jól képzett, ritka, hogy az emberek megszegik a törvényt - ellentétben az állatok őshazájával, Indonéziával, ahol a madarak elfogása fontos bevételi forrás. Ugyanakkor az újonnan létrejött populációban olyan negatív jelenségek is megmutatkozhatnak, mint a korlátozott genetikai állomány, a szokatlan betegségek vagy a közeli rokon fajok hibrid utódainak létrejötte, tette hozzá a szakértő.

Rovatok