Index Vakbarát Hírportál

Műhold ütközhetett volna igazival, de a NASA közbeszólt

2017. március 4., szombat 16:55

Majdnem összeütközött a NASA egyik Mars körül keringő műholdja, illetve a Mars egyik igazi holdja, a Phobosz. A számítások szerint március hatodikán a mű és az igazi hold pont keresztezték volna egymás pályáját, ezért kerülőmanőverre volt szükség.

Mivel az igazi holdat kicsit nehezebb odébb noszogatni, a MAVEN hajtóművét indították be annyira, hogy a sebességhez további 1,6 km/h-t adjanak hozzá. A NASA szakemberei szerint ez már elég ahhoz, hogy a műhold 2,5 órával elkerülje a Phoboszt.

A MAVEN 2014 óta kering a Mars körül, a tudományos kutatások célja annak kiderítése, vajon mi történhetett a bolygó légkörével és hova lett a víz a felszínéről.

Rovatok