Index Vakbarát Hírportál

Nem periodikusan csapódnak a Földre az aszteroidák

2017. március 6., hétfő 20:33

Közkedvelt elmélet, hogy a Földre 26 millió évenként csapódnak be tömegesen aszteroidák. Svéd és svájci kutatóknak a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban közölt eredményei azonban cáfolják ezt az állítást.

Az aszteroidabecsapódások - amik többek között a dinoszauruszuk kihalásáért is felelősek - periodikusságának kérdése élénk párbeszédet eredményezett a tudósok között az elmúlt harminc évben. A legutóbb egy 2015-ös amerikai tanulmány eredményei próbálták igazolni a feltevést, hogy 26 millió évenként aszteroidazápor kapja el a Földet. Ezt azonban Matthias Meier, a Zürichi Műszaki Egyetem (ETH) kutatója és Sanna Holm-Alwmark, a Lundi Egyetem szakértője cáfolta, szerintük hibás adatokból dolgoztak a kutatók.

A két tudós a pontosság miatt az elmúlt 500 millió évben keletkezett kráterekre fókuszált, tehát arra az időszakra, amikor már voltak komplexebb életformák a Földön. A kutatásaik eredménye 22 kráter lett, amiknek a pontos korát sikerült meghatározni. Ezeket az adatokat felhasználva körkörös spektrális analízist végeztek, az események idővonalát pedig egy adott tartományú (26 millió év) kör reprezentálta. Amennyiben az aszteroida becsapódások periodikusan ismétlődnek az adott időintervallumban, akkor azokat el lehet helyezni a kör adott pontjain. Azonban a tudósok nem ezt tapasztalták, ezzel cáfolva a periodikus becsapódások elméletét. 

Azt hitték, a Nap gonosz kistestvére a ludas

190 kráterről tudunk. Vannak pár méter átmérőjűek,  és vannak olyanok, amik több száz kilométeresek. Ezek közül néhány nagyjából ugyanakkor csapódott a Földre, ezért gondolhatták azt korábban a kutatók, hogy bizonyos időközönként nagyszámú aszteroida éri el a bolygónkat. 

Ennek a periodikusságnak a megmagyarázása az egyik legnépszerűbb elmélet a Nemezis létezése volt. A Nemezis egy vörös vagy barna törpe, ami a naptól egy-két fényévnyire kering az Oort-felhőn (üstükös-zónán) kívül. Ez 26 millió évente elvileg olyan közel került a Naphoz, hogy így jó pár, az Oort-felhőben keringő égitestet a Naprendszer belseje felé lökött, amik így a Földet is eltalálták.

2014-ben a WISE űrtávcsővel azonban bebizonyították, hogy a Nemezis nem létezik.

Rovatok