Index Vakbarát Hírportál

A világ legöregebb krokodiltojásait találták meg

2017. március 9., csütörtök 19:54

A világ legöregebb krokodiltojásait találták meg, meglepően jó állapotban, Portugália nyugati részén egy sziklás területen. A tojásokat mintegy 150 millió évvel ezelőtt rakhatta le az anyaállat, és olyan kitűnő állapotban maradtak fenn, hogy az anyakrokodilról is sok mindent elárulnak. A krokodil prehisztorikus őse két méter hosszú lehetett. Méretére a nagyobb tojások nagyságából következtettek a paleontológusok - számolt be róla BBC Newsra hivatkozva az MTI.

A krokodilok mintegy 200 millió évvel ezelőtt tűntek fel, és a korai dinoszauruszokkal együtt éltek. Ma már világszerte elterjedtek. "Mivel a késői jura korból származnak, mondhatjuk, hogy ezek a legrégibb krokodiltojások" - jelentette ki Joao Russo a Universidade Nova de Lisboa tudósa. Hozzáfűzte, hogy a Portugáliában megtalált ősi lelet mintegy 40 millió évvel korábbi az eddig ismerteknél.

A tojásokat az igazi krokodilok közeli rokona rakta le, amely a crocodylomorphák csoportjába tartozott. A fosszilis leletek arról árulkodnak, hogy a krokodilok és rokonaik - amelyek a crocodylomorphák nagyobb csoportját alkotják - sok szempontból különböztek a múltban, eltérőek voltak a táplálkozási szokásaik, más-más volt státuszuk az élőhelyükön, és eltért az alakjuk is..

Bár a krokodilcsont-fosszíliák a gyakori leletek közé számítanak, fosszilis krokodiltojás ritkán kerül elő, és akkor is töredezett állapotban. A Nyugat-Protugáliában, Lourinha falu mellett folyó ásatásokon egy dinoszauruszfészek közelében ásták ki több év alatt a megkövesedett tojásokat. A vizsgálat során kiderült,hogy két különböző fajtába sorolhatók. Figyelemre méltóan hasonlítanak a mai krokodiltojásokra, ami arra utal, hogy az elmúlt 150 millió évben nem történt nagy változás a formájukban.

Az egyelőre nem világos a tudósok számára, hogy vajon miért találtak néhány krokodiltojást a dinoszauruszfészekben. A krokodilok ma már csúcsragadozók, de annak idején a nagy dinoszauruszok álltak a tápláléklánc csúcsán.

Rovatok