Index Vakbarát Hírportál

Négyszázezer éves a legősibb portugál

2017. március 14., kedd 15:47

A mai portugálokhoz biztosan nincs sok köze Portugália középső részén felfedezett, körülbelül 400 ezer éves emberi koponyatöredéknek, de ez az óceánparti országban valaha talált legrégebbi emberi maradvány - írja az MTI. A koponyán bizonyos jegyek a neandervölgyiekre, mások egyéb, ugyancsak kihalt primitív emberfélékre utalnak, és ezek így együtt még voltak láthatók más emberi fosszíliákon.

Joao Zilhao vezette a Torres Novasban lévő Aroeira-barlangban keresgélő nemzetközi régészcsapatot, ott bukkantak rá 2014-ben a koponyatöredékre, és néhány ősi kőbaltára. Eredményeikről az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) számoltak be.

„Ez a Portugáliában talált eddigi legrégebbi, európai szinten pedig az egyik legrégebbi emberi fosszília” - mondta a kutató.

Európa ennyire nyugati részén nem találtak még a 2,5 millió éve kezdődött és 11 500 éve véget ért pleisztocén korból származó megkövesedett emberi maradványokat.

A kutatók szerint az, hogy ilyen pontosan sikerült meghatározni a korát ennek a különböző jellegzetességet ötvöző leletnek, segíthet más emberi maradványok korának a megállapításában, és talán a neandervölgyiek ősének megtalálásában is.

A kutatók folytatják a munkálatokat a barlangban, remélve, hogy rábukkannak a koponya gazdájának többi maradványára is.

Rovatok