Index Vakbarát Hírportál

Csúnya dolgok rejtőznek a szibériai jég alatt

2017. március 23., csütörtök 16:57

Néhány százezer év óta a szibériai jég mindent magába zárt, amit valaha befagyasztott. Az elmúlt években azonban egyre több dolog olvad ki a globális felmelegedés miatt.

A Wired összeszedte, mi olvadhat ki a közeljövőben és ez milyen fenyegetettséget jelenthet az emberekre vagy a világra. Első helyen a baktériumok állnak; Nyugat-Szibériában 75 évvel ezelőtt tucatjával ölte a rénszarvasokat lépfene, júniusban ezek a tetemek felszínre kerültek, 23 ember fertőződött meg és egy meghalt.

Vírusok is kiszabadulhatnak, mégpedig óriásvírusok – szerencsére mostani tudásunk szerint ezek nem veszélyesek az emberre, csak az amőbákra. Az elmúlt években több óriásvírus is előkerült a szibériai jég alól, ezeket most kutatók tanulmányozzák. Egy éve jelentették be francia kutatók, hogy az egyik ilyen harmincezer éves vírust fel akarják ébreszteni.

Az olvadás gázok felszabadulásával is járhat, például széndioxid és metán kiszabadulásával. Két évvel ezelőtt óriási krátereket vettek észre a földben, ezek némelyike legalább hetven méter mély és harminc méter széles volt. Valószínűleg metánszivárgás miatt keletkeztek, a metán a globális felmelegedés miatt olvadó permafroszt, azaz öröké fagy alatt lévő területek alól szabadult fel.

A fentieken kívül még tudományos szempontból is érdekes felfedezések is előbukkanhatnak, például mamutcsontok. Jakutföldet az új aranyláz színhelyeként emlegetik mostanában, csak az arany helyett mamutcsontot keresnek a kalandra vágyók.

Rovatok