Index Vakbarát Hírportál

175 kilót fogyott a világ legkövérebb embere

2017. március 29., szerda 12:13

A világ legkövérebb embere lefogyott 175 kilót és így alkalmas lett arra, hogy sebészi úton kezeljék kóros elhízását, jelentette az MTI, a Notimex mexikói hírügynökségre hivatkozva.

Az aguascalientesi férfi, Juan Pedro Franco, tavaly ősszel 595 kilót nyomott, többet, mint – eddigi ismereteink szerint – bárki más a Földön. A világ tavaly novemberben figyelt fel rá, amikor bekerült egy guadalajarai speciális klinikára, hogy előkészítsék a gyomoráthidaló műtétet, amelynek időpontját most május 9-re tűzték ki.

A 32 éves férfi, aki hat éve már fel sem tudott kelni ágyából extrém súlya miatt, egy speciálisan kialakított furgonban tette meg az utat Aguascalientes államból a szomszédos Jalisco államba.

Akkori állapota az extrém kövérség okozta szövődményekkel – többek között a cukorbetegséggel – együtt nem tette lehetővé a műtétet, előbb egy három hónapos drasztikus fogyókúrán kellett átesnie. A páciens mára elvesztette súlya csaknem 30 százalékát. Ennek ellenére nem lehet garantálni a műtét komplikációmentességét, Franco orvosa azonban optimista.

Az első gyomoráthidaló műtét célja, hogy felére csökkenjen a páciens súlya, ezután újabb műtéten kell átesnie. A férfi és orvosai azt remélik, hogy a kezelések végén újra képes lehet saját lábán járni.

Juan Pedro Franco elmondta, hogy vannak mások is, akik hozzá hasonlóan otthonuk foglyai extrém kövérségük miatt. "Egyesek belehaltak, talán a bánatba, vagy mert nem mertek segítséget kérni".

A páciens, aki jó eséllyel bekerülhet a világrekordok könyvébe, arra buzdította a szélsőségesen kövér embereket, kérjenek segítséget, mivel már van megoldás. A Guinness-rekordok könyvében egyelőre a 2014-ben elhunyt, szintén mexikói Manuel Uribe a csúcstartó 560 kilogrammos testsúllyal, amit 2006-ban mértek.

Rovatok