Index Vakbarát Hírportál

Egy nagy aszteroida repül el nagyon közel a Föld mellett

2017. április 9., vasárnap 13:21

Egy 650 méteres aszteroida halad el nagyon közel Föld mellett április 19-én, írja a CNN a NASA közleményére hivatkozva. Az égitest teleszkóppal vagy online is látható lesz, a Földdel való ütközés esélye pedig nulla.

A nem túl kreatív elnevezésű 2014 JO25 aszteroidát 2014-ben fedezték fel és 2004 óta (Tautatis kisbolygó) ez lesz a legnagyobb égitest, ami ilyen közel közel kerül a Földhöz. A "közel" egyébként relatív fogalom, mert a 4,6 Föld-Hold távolság űrléptékben tényleg nagyon közeli, de ez kilométerben 1,8 milliót jelent. A bolygónk egyenlítői kerülte például csak 40 ezer kilométer.

A NASA szerint a 2014 JO25 400 éve nem került ilyen közel hozzánk és a következő 500 évben nem is fog. A közeljövőben azonban lesz egy nagyobb, a Földhöz közelebb elhaladó kisbolygó, mégpedig a 800 méter átmérőjű 1999 AN10, ami 2027-ben mindössze egy Föld-Hold-távolságra (380 ezer kilométer) fogja megközelíteni a Földet.

Az eget kémlelőknek különösen is jó napjuk lesz április 19-én, ugyanis a PanSTARRS (C/2015 ER61) üstökös is ekkor lesz a legközelebb a bolygónkhoz (175 millió kilométerre), és szintén látható lesz teleszkóppal. 

Rovatok