Az Uránusz valaha észlelt legintenzívebb sarki fényeit figyelte meg, és egyben a bolygó korábban elveszített sarkait találta meg újra a Hubble űrtávcső – írja az MTI.
Az amerikai (NASA) és az európai űrügynökség (ESA) csillagászai a Naptól az Uránusz felé áramlott két erőteljes napszél-kitörés által okozott bolygóközi lökéseket vizsgálták, illetve ezek hatását az Uránusz sarki fényeire. Ekkor figyelték meg az Uránuszon valaha látott legintenzívebb sarkifény-jelenségeket.
A sarki fényeket vagy aurórákat elektromos töltöttségű részecskék, például elektronok áramlása okozza. Ezek különböző forrásokból származhatnak, például napszélből vagy a bolygó ionoszférájából. A részecskék az atmoszféra gázatomjaival ütköznek és ionizálják azokat, amire a levegőben levő oxigén és nitrogén fénykibocsátással reagál – ez a fénykibocsátás maga a sarki fény.
A Jupiter és a Szaturnusz sarki fényeit már alaposan tanulmányozták a csillagászok, az óriási jégbolygó, az Uránusz fényeiről viszont keveset tudni. 2011-ben a Hubble volt az első űrtávcső, amelynek sikerült felvételt készítenie a jelenségről. 2012-ben és 2014-ben a Párizsi Obszervatórium csillagászainak vezetésével újabb vizsgálatokat végeztek, a sarki fényeket a Hubble-ra szerelt, ultraibolya-sugárzással operáló spektrográf (STIS) segítségével vizsgálták. Így gyűjtötték össze az első bizonyítékokat, amelyek szerint az erőteljesen fénylő régiók a bolygóval együtt forognak. A Föld északi és déli sarkainál megjelenő sarki fény órákon keresztül megfigyelhető, ezzel szemben az Uránusz 2011-ben regisztrált aurórái csak perceken át világítottak.
Újra felfedezték az Uránusz rég elveszített mágneses sarkvidékeit is, amelyek nem sokkal azután tűntek el a kutatók szeme elől, hogy 1986-ban a Voyager 2 felfedezte őket. Ennek az volt az egyik fő oka, hogy a bolygó felszíne gyakorlatilag teljesen jellegtelen és tagolatlan.