Index Vakbarát Hírportál

Sosem jártunk még ilyen közel a Szaturnuszhoz

2017. április 27., csütörtök 18:28

A napokban megkezdte utolsó útját a Cassini űrszonda, és a következő hónapokban a gyűrűk belső pereme és a Szaturnusz között halad majd át többször, ezért olyan közelről láthatjuk a bolygót, mint még soha. Az első komoly manőver sikerült, és azóta már az adatokat is küldi az űrszonda, közölte a NASA csütörtök délután. 

Nem volt kockázatmentes a manőver, mert a Cassini 120 ezer km/h-s sebességgel vágódott be a területre, és ilyen sebességnél egy apróbb törmelék- vagy jégdarab is súlyos károkat okozhatnának benne. Na ezért is jön jól, hogy van neki egy elég nagy, négyméteres antennája, ami most pajzsként funkcionált, és fog is még a keringés alatt. Ennek egyetlen hátulütője van, hogy közben nem tud kommunikálni a Földdel, de azóta sikeresen helyreállították a kapcsolatot. 

"Sosem járt még űrszonda ilyen közel a Szaturnuszhoz. Örömmel jelenthetjük be, hogy a manőver sikerült, a Cassini áttört a területen a terveknek megfelelően, és a másik oldalon kifogástalan állapotban bukkant fel" - idézi a NASA közleménye a Cassini-programot vezető Earl Maize-t. 

Csütörtök délután a NASA már közzé is tette az első látványos képeket. A következő ilyen menővert május 2-án hajtják majd végre. 

A Szaturnusz vizsgálatára tervezett Cassini-Huygens-űrszondát 1997. október 15-én indították. Az amerikai NASA anyaszondája, a Cassini feladata az volt, hogy a Szaturnusz körül keringve vizsgálja a bolygót és annak gyűrű- és holdrendszerét. A Cassinivel együtt utazott az európai ESA űrügynökség Huygens nevű leszállóegysége is, amelyet a Titan óriáshold részletes helyszíni vizsgálatára küldtek.

Rovatok