Index Vakbarát Hírportál

Hawking szerint száz évünk van kolonizálni egy másik bolygót

2017. május 4., csütörtök 10:28

Stephen Hawkingról az utóbbi időben főleg jóslatai és kinyilatkoztatásai miatt hallunk, most is egy ilyen előrejelzéssel került a hírekbe. A híres asztrofizikus szerint az emberiségnek a következő évszázadban mindenképpen kolonizálnia kell más bolygókat, ha el akarja kerülni a kihalást.

Hawking egy új dokumentumfilmben, az Expedition New Earth címűben beszélt erről. A filmet nyáron fogják bemutatni a BBC-n.

A tudós szerint számos veszély fenyegeti az emberiséget, ilyenek például a klímaváltozás, a túlnépesedés, a járványok vagy egy aszteroida becsapódása. Azt pedig már tavaly kinyilatkoztatta, hogy valamilyen kihalást előidéző eseménynek az esélye elég nagy, ha minden veszélyt számításba veszünk.

Azért pozitívat is mondott a jövővel kapcsolatban. Az emberek ismerete a világegyetemről az ő életében hatalmasat fejlődött, és igazán izgalmasnak tartja, hogy ebben a csodálatos időben élhet és alkothat az elméleti fizika területén.

Rovatok