Index Vakbarát Hírportál

Mégiscsak volt a Napnak egy gonosz ikertestvére

2017. június 17., szombat 07:40

A UC Berkley és a Smithsonian Astrophysical Observatory kutatóinak új tanulmánya szerint a Napunknak, és az összes hozzá hasonló csillagnak van vagy volt egy ikertestvére. Állítják ezt annak ellenére, hogy elvileg ezt az elméletet már egyszer cáfolták.

Rengeteg meteor csapódott a Földre az idők során: egyesek csak pár méter átmérőjű, mások viszont több száz kilométeres krátereket hagytak maguk után. Ezek közül néhány nagyjából ugyanakkor csapódott a Földre, egyfajta periódusosságot is meg lehetett figyelni, aminek az egyik legnépszerűbb magyarázata a Nemezis létezése volt.

A korábbi elmélet szerint Nemezis egy vörös vagy barna törpe lehetett, ami a Naptól egy-két fényévnyire kering az Oort-felhőn (üstükös-zónán) kívül. Ez 26 millió évente elvileg olyan közel került a Naphoz, hogy így jó pár, az Oort-felhőben keringő égitestet a Naprendszer belseje felé lökött, amik így a Földet is eltalálták (egy ilyen esemény okozhatta a dinoszauruszok végét). 2014-ben a WISE űrtávcsővel azonban bebizonyították, hogy a Nemezis nem létezik.

Vagy mégis?

Sok csillagnak vannak párja, a csillagászoknak pedig több elméletük van arra vonatkozóan, hogy ez miért is van így. Egyesek szerint a csillagok egyszerűen csak párban születnek, míg mások szerint az egyik csillagot kvázi elkapja a másik gravitációs mezője. Ezek a csillagpárok ugyanakkor elszakadhatnak egymástól, ekkor jönnek létre a mi naprendszerünkhöz hasonló rendszerek.

Tudósok számítógépes modellekkel szimulálták, hogy a gravitáció hatására hogyan is születnek meg a napok a gázokból. Az egyik ilyen szimuláció során jutott Pavel Kroupa, a University of Bonn tudósa arra a következtetésre, hogy a csillagok párban születnek. Erre azonban nem volt közvetlen bizonyíték egészen a nemrég publikált  Perseus tanulmányig (egy hatalmas molekuláris felhőt vizsgáltak a Perseus csillagképben, amit nemrég született csillagok töltöttek meg, és a matematikai modellezés alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a Perseus konstelláció csak úgy jöhetett létre, hogyha a napszerű csillagok párban születtek)

Hol van akkor a Nemezis? 

A Nemezis és a Nap az új tanulmány szerint elszakadt egymástól, előbbi pedig a Tejút-galaxisba sodródott és azóta nem látszik. Viszont aki arra gondolt, hogy annak idején úgy csodálhattuk volna a napokat az égbolton, mint tette azt Luke Skywalker, annak csalódnia kellett.

A Nemezist és a mi Napunkat, bár párban születtek, mindezt nagyon messze egymástól: a tanulmány szerint 500 csillagászati egység választotta el a két égitestet. Egy csillagászati egység (átlagos Nap-Föld távolság) durván 150 millió kilométer, azaz

a Nemezis 75 000 000 000 kilométerre volt a Naptól,

ami 17-szer messzebb van, mint a Neptunusz, a legkülső bolygó a Naprendszerben.

Rovatok