Közös genetikai gyökerei vannak az ember és a kutya túlzott barátságosságának – írja az MTI.
Az amerikai Princeton Egyetem kutatói kutyák és farkasok genetikai jellemzőit és viselkedési mintáit vizsgálták. Eközben felfedeztek egy fontos genetikai tényezőt, ami a kutyák barátságos viselkedését magyarázza. Ugyanez a gén játszik szerepet egy ritka rendellenességben, a Williams-szindrómában.
A Williams-szindrómás emberek túlságosan nyitott személyiségek, és igen barátságosak. Jellegzetességük a manószerű arc, a széles homlok, a lapos orca, a széles ajkak és a kis fogak. A szindróma szív-és érrendszeri, veseműködési és anyagcserezavarokat okoz. A betegek többségének hiányzik egy bizonyos genetikai anyaga a 7. kromoszómán, köztük az elasztin nevű fehérjét kódoló gén.
Bridgett vonHoldt és kutatócsoportja 2010-ben figyelt föl először a kutyák és a Williams-szindrómások közötti kapcsolat első jeleire. Egy tanulmányban 226 farkast és 912 kutyát vizsgáltak, és azokat a kutyákra jellemző genetikai jellegzetességeket kutatták, amik a háziasítás során alakulhattak ki. A WBSCR17 jelű gén fontosnak bizonyult a kutyák evolúciójában. A genom ezen szakasza hasonló a kutyáknál és az embereknél. Az emberi verzió annak a szekvenciának a közelében van, ami a Williams-szindrómásoknál hiányzik.
Az új kutatásban vonHoldt és kollégái megvizsgálták a WBSCR17 gén térségét, és tesztelték 18 kutya, valamint 10 ember által felnevelt farkas barátságosságát. A kísérletekben a farkasok – amik kevesebb időt töltöttek az emberek közelében – keményen megdolgoztak egy feladvány megoldásával. Nem érdekelte őket, van-e valaki a közelben. Ezzel szemben a kutyákat jobban érdekelte az ember jelenléte; csak akkor törődtek a feladvánnyal, ha magukra hagyták őket.
Amikor a kutatók elemezték 16 kutya és nyolc farkas génkészletét, a magatartásbeli különbségek három génvariációhoz kötődtek: a WBSCR17-hez és két másikhoz, amik a kutyáknál azonos a Williams-szindrómások hibás génrégiójával. Ezeket – a GTF2I-t és a GTF2IRD1-et – már korábban összekötötték a szociális magatartással az egerek és a Williams-szindrómások esetében.
2009-ben Uta Francke és kollégái a Stanford Egyetemen kimutatták, hogy az adott génszakasz nélkül élő egerek szokatlanul barátságosak voltak. Amikor a kutatók megvizsgáltak ezt a három gént 13 kutyafajtához tartozó 201 kutyában, hasonló genetikai mintázatokat találtak a hagyományosan barátságosnak, illetve tartózkodóbbnak ismert fajtáknál.
Bár a barátságossághoz hasonló személyiségjegyeket valószínűleg több száz, talán több ezer gén formálja, ez a három meglepően fontosnak bizonyult a szociális viselkedés alakításában. Néhány ilyen génvariáns hatalmas magatartásbeli különbségekre adhat magyarázatot.