Életének 88. évében elhunyt Beck Mihály akadémikus, a komplex vegyületek kémiájának nemzetközi hírű szakértője, közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden az MTI-vel.

A hétfőn elhunyt tudós több mint 250 tudományos publikáció és számos ismeretterjesztő írás szerzője vagy társszerzője volt, emellett 23 szabadalom fűződött a nevéhez. Életművét az MTA tavaly Akadémiai Aranyéremmel ismerte el.

Beck Mihály Szőregen született 1929. november 14-én, a Szegedi Tudományegyetemen 1952-ben szerzett vegyész oklevelet. A szegedi diákévek után az 1959-es londoni Koordinációs Kémiai Konferencia indította el hosszú és eredményes vegyészi pályáján. Kutatásainak gerincét a komplex vegyületek kémiája, termodinamikai stabilitásuk meghatározása, valamint kémiai tulajdonságaik reakciójának tanulmányozása alkotta.

Több új módszert is kidolgozott a komplexegyensúlyi állandók meghatározására, foglalkozott oszcilláló kémiai reakciókkal, fullerénekkel, a fémorganikus vegyületek kémiájával, elektromos kisülések hatására végbemenő kémiai folyamatokkal és reakciókinetikai kérdésekkel, előbb egy szegedi kutatócsoport élén, majd 1968-tól a fizikai kémiai tanszék vezetőjeként Debrecenben, a Kossuth Lajos Tudományegyetem természettudományi karán.

A tanszéket 1990-ig vezette, időközben rektorhelyettese és egy éven keresztül megbízott rektora is volt az intézménynek. Doktori címe megszerzése után tíz évvel, 1973-ban az MTA levelező tagjává, 1979-ben rendes tagjává választották. A Kémiai Tudományok Osztályának elnöke volt 1976 és 1985 között, de később is aktív szerepet vállalt több akadémiai bizottság munkájában.

Beck Mihály a tudományos munka mellett fontosnak tartotta az ismeretterjesztést, az áltudományokkal szembeni kiállást. Munkatársaival végzett kísérleteik alapján egyebek mellett megsemmisítettek egy szabadalmat, amely mágneses eljárással ígért vízkőmentesítést. Tapasztalatai alapján született meg Tudomány – áltudomány című könyve az 1970-es években. A kémikus tudománytörténeti munkákat is írt, mások mellett Than Károly életéről.

Munkáját 1985-ben Állami Díjjal, 1992-ben Szent-Györgyi Albert-díjjal, 1996-ban Polányi Mihály-díjjal ismerték el, 1999-ben megkapta az Arany János Közalapítvány Nagydíját, 2004-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. Első komolyabb tudományos elismerése az 1964-ben átadott Akadémiai Díj volt. A Finn Tudományos Akadémia és a Mediterrán Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt.