Index Vakbarát Hírportál

A növényevő dinók mégiscsak ettek húst

2017. szeptember 23., szombat 16:14

Bár a nagy növényevő dinoszauruszok szigorú vegetáriánus hírében állnak, valójában előfordult, hogy megszegték a diétát, és ettek egy kis húst is – írja a Washington Post egy új kutatás eredményei alapján.

A Scientific Reports szaklapban megjelent tanulmány szerint az óriási testű növényevő állatok néha rákféléket is fogyasztottak. Erre a megkövesedett ürülékükben talált állati páncélmaradványok alapján következtettek a kutatók, miután kizárták, hogy a rákok utólag másztak és kövültek volna be az ürülékbe.

Nem azt mondjuk, hogy ezek a dinók nem növényevők voltak. A lényeg, hogy az étrendjük összetettebb volt, mint amire a fosszíliákból általában következtetni tudunk

– mondta Karen Chin, a tanulmány egyik szerzője, a Coloradói Egyetem Boulderi Természettudományi Múzeumának kurátora.

A legtöbb dinoszaurusz étrendjét csak találgatni lehet, a kutatók leginkább anatómiai jelekből következtetnek rá. Az őrlőfogak és a széles állkapocs például a növényevésre utal, az áldozatok csontjain talált fognyomokat pedig össze lehet hasonlítani a ragadozók fogaival. Néha előfordul, hogy a fosszíliában az állat utolsó vacsoráját is megtalálják, de ez nagyon ritka.

Ennek a forráshiánynak az áthidalására a kutatók a mai nagytestű növényevőkkel hasonlították össze az őskori állatokat. Bár az elefántokról ma is úgy tudjuk, hogy kizárólag növényeket fogyasztanak, a vízilovakról például egy 2015-ös kutatás kimutatta, hogy meglepően sok húst is esznek.

Chin és kutatótársai tíz évvel ezelőtt is találtak már furcsaságokat dinóürülékben, akkor fadarabok nyomaira bukkantak. Ez furcsa volt, mert az állatok általában nem esznek fát, hiszen nem tudják megemészteni. Eleinte azt feltételezték, hogy a dinók véletlenül nyelték le a fát, amikor az ágak legelése közben ráharaptak, de végül arra jöttek rá, hogy gombák által már előemésztett, rotható fát ettek. Erre is van modern kori példa: a chilei farmerek gyakran nyitják fel a gombarágta fatörzseket, mert a teheneik kedvenc csemegéje a megpuhult farész.

A rákevésre három magyarázatot látnak: a nagy dinók vagy bármit megettek, ami eléjük került, vagy szelektíven vadásztak, és direkt csak ezeket a rákféléket ették a növények mellett, vagy – és ez a legvalószínűbb – egyszerűen a rákok pont abban a rotható fában éltek, amit a dinók előszeretettel fogyasztottak, így véletlen csúsztak be a kis állatok is.

Rovatok