Index Vakbarát Hírportál

Az aktív életmód a fiatalság kulcsa

2017. október 19., csütörtök 10:08

Nemrég fejeződött be a Karlsruhe Technológia Intézet (KIT) sporttal foglalkozó részlegének 25 éves kutatása, egészséggel foglalkozó kutatása, az adatok elemzéséből pedig kiderült, hogy az aktív életmódot folytatók nagyjából 10 évvel fiatalabbak a motoros képességek tekintetében, mint nem mozgó társaik – írja a Local.

A kutatást, amelyben csaknem 500 önkéntes vett részt, két tudós, Klaus Bös és Alexander Woll kezdeményezte még 1992-ben. A 35 és 55 közötti résztvevőknek ötévente kellett teszteken részt vennie, melyekre minden alkalommal bevontak egy újabb 35 évesekből álló csoportot is. A 25 év folyamán persze sokan kiestek különféle okokból, így a végére összesen 120 olyan ember maradt, aki minden teszten részt vett. 

A tesztek során az erőnlétüket, hajlékonyságukat, kitartásukat és a finommotoros képességeiket ellenőrizték, valamint kérdőíveket is kitöltettek velük, melyeken az egészségi állapotukra és a mozgási szokásaikra kérdeztek rá. Mindezek mellett a vérüket, a testzsír százalékukat és a mentális állapotukat is vizsgálták a kutatók.

Ismét kiderült, hogy a kor előrehaladtával óhatatlanul megnövekednek az egészségügyi problémák, a tanulmány azonban bebizonyította azt is, hogy azok, akik rendszeresen mozognak, sokkal kevesebb panaszról számolnak be, mint azok, akik nem. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy akik nem teljesítik a WHO által ajánlott heti 2,5 órányi testedzést, azoknál

Az egyedi kutatás nem csak tudományos szempontból volt fontos, hanem a gyakorlatban is, ugyanis ezzel is lehet mozgásra inspirálni az embereket. Ez egyébként az önkéntesek alapján sikerült is, ugyanis mindenki egy településről származott, mára pedig jelentősen megnőtt az aktivitás az ottani népességben a 25 évvel ezelőtti állapotokhoz képest.

Rovatok