Index Vakbarát Hírportál

A birka olcsóbban tudja, amit az iPhone X

2017. november 8., szerda 11:31

Vízben ázva sem romlik el, vezeték nélkül tölthető, nem merül le pár óra alatt, felismeri az arcunkat, és akkor sem karcolódik össze, ha ugyanabba a zsebünkbe tesszük, ahová a kulcsunkat. Tegyük fel, hogy van akkora zsebünk, amiben elfér.

Most biztosan azt gondolják, hogy már megint egy telefonról írunk, de nem, 

a birkákról van szó.

És nem, nem a birkaként viselkedő emberekről, hanem az istállóban lakó bégető állatról , az Ovis aries nevű fajról. A Cambridge Egyetem tudósai derítették ki róla, hogy kis betanítással megjegyzik a különböző emberek arcát. Ha tehetik, inkább az ismerős arcot választják, mint az ismeretlent - írja a BBC.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a birkák megismerik a csapattársaikat, és a pásztort is azonosítani tudják, most viszont azt is sikerült bebizonyítani, hogy kétdimenziós fényképről is felismernek egy arcot. A szereplőket többféle szögből lefotózták, de a birkák mondig sikeresen átmentek a teszten.

A birkák arcfelismerője nem olyan biztonságos, mint amilyet az iPhone X-be építettek be, hiszen az utóbbit nem lehet átverni egy fotóval. Az viszont a birkák mellett szól, hogy a tudományos kísérletben szereplő walesi hegyijuh pár tízezer forintból megvehető.

Az iPhone X több százezer forintos árából egy egész birkanyájunk lehet.

Persze a tudósok a birkák arcfelismerő képességét nem az Apple mobiljához, hanem inkább a főemlősök képességeihez hasonlítják, és abban bíznak, hogy a felfedezés segíthet jobban megismerni az embereket érintő idegrendszeri betegségek, például a Parkinson- és a Huntington-kór természetét.  

Rovatok