Index Vakbarát Hírportál

A csimpánzok felismerik társaik tudásbeli hiányosságait

2017. november 16., csütörtök 21:49

A csimpánzok felismerik, ha fajtársaik nem veszik észre a veszélyt, ilyenkor pedig hang- és testjelzéssel igyekeznek rá felhívni a figyelmét. A Science Advancesben megjelent eredmények szerint a csimpánzok nyelvi evolúciója olyan fontos fejlődésen esett át, amelyet eddig csak az emberi evolúciónak tulajdonítottak, vagyis képes felismerni fajtársa tudásbeli vagy ismeretbeli hiányosságát és azt célzottan pótolni.

A kutatók eldugtak egy kigyóutánzatot és megfigyelték, hogyan viselkednek a majmok, amikor felfedezik a veszélyt. Egy második kísérletben lejátszották olyan csimpánzok korábban rögzített hangját, melyek észrevették a kígyót, és olyanokét, amelyek nem látták a veszélyt. Megfigyelték, hogyan viselkednek azok az állatok, amelyek felfedezték a hüllőt. 

Ha a csimpánz gyanútlan fajtársa hangját hallotta, lényegesen több figyelmeztető jelzést adott le, és jóval erőteljesebben igyekezett felhívni a figyelmet a kígyóra.

Mások perspektívájának megértése és a kommunikáció ennek megfelelő alakítása eddig tipikus emberi jellemzőnek tűnt, a kísérlet azonban megmutatta, hogy a csimpánzok is képesek rá - állapította meg Catherine Crockford, a Max Planck Intézet biológusa vezette lipcsei nemzetközi kutatócsoport. A szakértők szabadon élő csimpánzokat figyeltek meg Ugandában a Budongo esőerdőben.

(MTI)

(Borítókép: David Silverman / Getty Images Hungary)

Rovatok