Index Vakbarát Hírportál

Tiltólistára került több kifejezés az amerikai Járványügyi Központnál

2017. december 16., szombat 11:12

Belső források szerint a Trump-adminisztráció miatt tiltólistára került több kifejezés az amerikai Járványügyi Központban (CDC), így a jövő évi költségvetésről szóló dokumentumokban nem szerepelhet majd többek közt a "magzat", a "transznemű", de a "tudományosan alátámasztott" kifejezés sem – írja a Washington Post.

Az elemzőket csütörtökön tájékoztatták a CDC atlantai központjában a költségvetést összeállító tisztviselők, ahol mind a hét kifejezésre fény derült, ezek a 

Néhány esetben állítólag arról is szó esett, hogy mit kell használni helyettük, így az utolsó két kifejezés helyett azt ajánlják, hogy "a CDC a közösség alapelveivel és kívánságaival összhangban lévő tudományra alapozza az ajánlásait", más esetekben azonban egyelőre semmilyen helyettesítést nem kaptak a szakemberek.

A csütörtöki találkozón az nem hangzott el, hogy pontosan miért kerülnek tiltólistára a kifejezések, de többen is megerősítették a tiltás tényét. Kiderült emellett az is, hogy az első három kifejezés visszaküldött dokumentumokban lett megjelölve, a többire vonatkozó tiltást pedig szóban kapta meg a szervezet.

Ez ugyanakkor felvet bizonyos kérdéseket, hiszen a CDC több egysége is foglalkozik olyan dolgokkal, ahol ezek használata szükséges lenne. Nehezen lehet például csökkenteni a HIV-vírusos megbetegedéseket a transzneműek körében, ha nem használhatják a "transznemű" kifejezést, és a Zika vírus esetében is viszonylag fontos lenne használni a "magzat" szót.

A tiltás mindenesetre egyedülállónak tűnik, eddig ugyanis sosem volt olyan, hogy bizonyos vitatott kifejezéseket kitiltottak volna költségvetéssel kapcsolatos dokumentumokból, így az is valószínűnek tűnik, hogy a CDC-nél nem fogják majd szó nélkül hagyni ezt, ha híre megy a dolognak.

Rovatok