Index Vakbarát Hírportál

Tűzzel vadásznak Ausztrália rafinált ragadozómadarai

2018. január 9., kedd 22:35 | aznap frissítve

Régóta ismeretes, hogy Ausztráliában gyakorlatilag bármi ami él és mozog, az képes megölni az embert, ha pedig ez nem lenne elég, akkor az extrém meleg, az emberek tevékenysége és a villámcsapások miatt elég gyakoriak a nagy kiterjedésű tüzek is. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ugyanakkor ezeken kívül néhány madárfaj is szerepet játszik a tüzek kialakulásában és terjedésében, ami teljesen megváltoztathatja az ezekről kialakult képet – írja a National Geographic.

Valójában nem fedeztünk fel semmit, a legtöbb adat amivel dolgoztunk az ausztrál bennszülöttektől származik.

– mondta Mark Bonta, a tanulmány társszerzője, hozzátéve azt is, hogy ők már legalább 40 ezer éve tudják, hogy a madaraknak szerepe van a tüzek terjedésében.

A tanulmányban így lényegében a bennszülöttek történetei és megfigyelései szerepelnek, akik szerint madarak egy csoportja a csőrükben, vagy a karmaik között szállított égő botokkal képes kontrollálni a tüzeket, amit lényegében a préda felkutatására és levadászására egyaránt használnak, hiszen a menekülő állatok rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek.

A "tűzmadarak" néven emlegetett csoportba három madárfaj tartozik, ezek 

Bob Gosford, a tanulmány társszerzője szerint ezek a madarak a tüzek közvetlen közelében érzik a legjobban magukat, főleg mert itt tényleg semmi más dolguk nincs, csak a gyilkolás, hiszen a préda eleve halálra van ijedve és a tűz elől akar elmenekülni bármi áron.

“Intentional Fire-Spreading by “Firehawk” Raptors in Northern Australia,” Bonta et al. Journal of Ethnobiology, 37(4) (abstract): https://t.co/JJVomc5zDy #ethnobiology #ethnoornithology #birds #fire pic.twitter.com/Bv4oSA6BpC

— Bob Gosford (@bgosford) January 1, 2018

A madarak ráadásul tényleg szisztematikusan használják a tüzet, ha egy területet teljesen felégettek, akkor fognak egy másik égő botot és megismétlik az egészet valahol máshol. Gosford egyébként személyesen még nem látott ilyet és egyelőre nem is rendelkeznek használható felvételekkel, több tűzoltóként dolgozó társszerzője már első kézből tapasztalta a tűzmadarak munkáját.

Ennek ellenére a tanulmány megjelenése előtt sokan szkeptikusak voltak és a véletlen művének tekintették az esetet, most azonban egyre több embert győznek meg, a tervek szerint pedig még ebben az évben lencsevégre is kapják a jelenséget több, a tűzoltók által kontrollált tűz segítségével.

Rovatok