Index Vakbarát Hírportál

Félméteres átmérőjű teleszkóppal kutathatjuk az űrt a Bükkből

2018. január 12., péntek 16:01

Csaknem egymilliárd forintos állami támogatásból különleges csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban, jelentette be a fejlesztést beharangozó pénteki sajtóeseményen a kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos Répáshután. Révész Máriusz kiemelte: a település mellett a régió életében is meghatározó jelentőségű a beruházás 990 millió forintos támogatásáról szóló kormánydöntés, amelynek nyomán a harmadik, turisztikai szempontból is komoly vonzerőt képviselő csillagda épül meg Magyarországon. (A projektről először decemberben érkezett hír, de részletekről idáig nem lehetett tudni.)

A több mint 20 hazai csillagda közül ma még csak a zselici és a bakonybéli működik hasonló elvek szerint, írja az MTI. A bakonybéli csillagvizsgáló a község teljes arculatát átalakítva páratlan fellendülést hozott Bakonybél környékén és ezt várják a répáshutai létesítménytől is, hangsúlyozta Révész.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az eseményen közölte: a terveik szerint 2019 őszére elkészülő, csaknem 700 négyzetméteres bemutatótérrel rendelkező látogatóközpont Közép-Európa legmodernebb csillagdája lesz, amely remélt hazai népszerűsége mellett turisztikai attrakcióként és szakmai szempontból egyaránt nemzetközi érdeklődésre is számot tarthat.

Több kisebb távcső mellett

50 centiméter átmérőjű főteleszkópja tudományos megfigyelésekre is alkalmassá teszi majd a csillagdát.

“Emellett a fényről szóló interaktív kiállítás, valamint egy meteorit-gyűjtemény varázsolja egyedivé” - mondta Rónai Kálmánné, megjegyezve, hogy a komplexum legkülönlegesebb élményét az úgynevezett 5D-s univerzum nyújtja majd, amely a virtuális valóság segítségével érzékelhető közelségbe hozza a világűrt és az űrutazást.

Az építészetileg is a korszerűségre és fenntarthatóságra törekvő csillagda előre láthatólag kilenc alkalmazottat foglalkoztat majd, és az előzetes becslések szerint évente legalább 37 ezer látogatót fogad. Rónai Kálmánné emlékeztetett: a Bükk szívében találták meg a megfelelő fényszennyezés-mentes helyszínt a beruházáshoz, melynek előkészítése során a Kaptárkő Egyesület felmérései nélkülözhetetlen adatokat szolgáltattak ahhoz, hogy a nemzeti park – Magyarországon harmadikként, a Zselic és a Hortobágy után – tavaly nyáron kiérdemelje a csillagoségbolt-park címet a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetségtől (IDA).

Erdős Tamás, Répáshuta polgármestere a tájékoztatón azt mondta, hogy régi terv válik valóra ezzel a projekttel, melyhez a 230 éve létező Répáshuta ideális feltételeket biztosít. A község hajdani mesterségeinek zöme – mészégetés, szénégetés, üvegfúvás – mára feledésbe merült, ám reményeik szerint ezek emlékének megőrzését és bemutatását, valamint a környék gazdasági megerősödését is szolgálja majd a beruházás.

Rovatok