Index Vakbarát Hírportál

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában

2018. január 12., péntek 11:52

Rohamosan terjed a kanyaró Ukrajnában: az elmúlt tíz napban mintegy kétszázan betegedtek meg, és egy ötéves gyermek bele is halt a fertőzésbe az ország déli részén lévő Odessza megyében, jelentette pénteken az MTI, az UNIAN ukrán hírügynökségre, valamint ukrán egészségügyi forrásokra hivatkozva.

Uljana Szuprun egészségügyi miniszter azt közölte, hogy járványról egyelőre nem lehet beszélni, és az ország valamennyi régiójában van elegendő kanyaró elleni oltószer. Noha az illetékes minisztérium egyelőre az eddigi megbetegedéseket számuk alapján még nem minősíti járványnak, orvosok szerint nem kizárt, hogy azzá válhat.

A fővárosban, Kijevben az év eleje óta már 66-an betegedtek meg, közülük 54 olyan gyerek, aki nem kapta meg korábban a védőoltást. Jeleztek megbetegedéseket Kárpátaljáról és Herszon megyéből is, ezekből a régiókból viszont adatokat a fertőzöttek számáról még nem közöltek. Odessza megyében az első halálos eset után egy héttel meghosszabbították a téli szünetet az iskolákban. Dél-ukrajnában tavaly 122 kanyarós megbetegedést jegyeztek fel. Az elmúlt esztendőben a fertőzésbe öten haltak bele, köztük három gyermek.

Megugrott az oltások száma

A kanyaróvírus cseppfertőzéssel, vagyis légi úton is terjed, a levegőben akár két órán át is életképes, és négy nappal a betegség tüneteinek megjelenése előtt, valamint utána még négy napon át fertőző marad az, aki elkapta a vírust. A legnagyobb veszélyben a kisgyermekek vannak, közülük is azok, akiknek gyenge az immunrendszerük, de bármilyen életkorú személy elkaphatja a fertőzést azok közül, akik nincsenek beoltva ellene, és korábban nem estek át kanyarón.

A kiütésekkel és magas lázzal, valamint komoly, életveszélyes szövődményekkel járó kanyaró ellen 30 éves korig lehet védőoltást beadni. Ukrajnában 18 éves korig ingyenes a védőoltás, ennek ellenére országos átlagban a gyermekek mintegy húsz százaléka nincs beoltva.

Kijevben a fertőzés terjedésének hírére a fővárosi egészségügyi intézményekben csütörtökön a korábbi napi átlag ötszörösére nőtt azoknak a gyermekeknek a száma, akik szüleik kérése oltást kaptak.

Rovatok