Index Vakbarát Hírportál

Véletlenül találtak egy csomót a világ legritkább halából

2018. január 25., csütörtök 16:36

Teljesen véletlenül találtak rá búvárok a világ egyik legritkább halfaja, a Tasmania partjainál élő vörös kézhal (Thymichthys politus) újabb csoportjára, és ezzel megduplázták az ismert egyedszámát. A hal a különös formájú, kézfejre hasonlító úszóiról kapta a nevét, amelyekkel nem is igazán úszik, inkább tekergőzik.

Eddig azt hitték, hogy csak 20-40 példány él belőlük, ám most találtak még egy hasonló méretű csoportot. Az új populáció több kilométerre található a korábban ismert élőhelytől.

Egy helyi lakos jelentette a tudósoknak, hogy látott egy ilyen kézhalat. Ennek nyomán vonult ki a felfedezés helyszínére a Tasmaniai Egyetem tengerbiológus csapata, és a három és fél órásra tervezett merülésből már két óra eltelt, amikor elkeseredésükben készek voltak arra, hogy feladják a keresgélést. Antonia Cooper, a csapat vezetője megállt, hogy bevárja a többieket, és közölje velük, hogy lezárják a nyomozást, amikor egy közeli alga mögül előbukkant egy példány - írják az egyetem oldalán.

Miután már tudták, hogy merrefelé kell keresni a halakat, alaposabban körülnéztek, és a becsléseik szerint 20-40 példányt találtak. Mivel az új helyszín sok mindenben különbözik a korábban ismert élőhelyüktől, ez némi megnyugvással töltötte el a kutatókat: ezek szerint a faj nem csak egyfajta környezetben érzi jól magát.

Most abban reménykednek a kutatók, hogy talán más, évtizedek óta nem látott fajok is hasonló módon kerülték el a figyelmüket.

Rovatok