Index Vakbarát Hírportál

Az orvostudomány árulója, aki visszahozta a járványokat

2018. február 28., szerda 00:12

1998. február 28-án a brit Lancet orvosi szakfolyóirat friss számában megjelent egy tanulmány, ami összefüggést vázolt fel a kanyaró vírusa, a gyulladásos bélbetegségek, és az autizmus között. Ez egészen radikális gondolat volt, és ha igaz lett volna, az autizmus okainak felderítése simán Nobelt ért volna – csakhogy a későbbi kutatások és vizsgálatok nem tudták megerősíteni a tanulmány mögötti kísérletek eredményét. Előfordul néha ilyesmi a tudományos világban, általában az a következménye, hogy kinyomozzák, milyen mérési vagy módszertani hiba vezetett az alapkutatás tévedéséhez, levonják a tanulságot, és az élet megy tovább. Emlékezhetünk, pár éve pont ez történt a fénysebességet átlépő részecskék szenzációja kapcsán is.

A Lancet autizmusos tanulmányának egészen más lett az utóélete:

most, húsz évvel később ennek köszönhetjük, hogy legyőzöttnek hitt betegségek térnek vissza a nyugati világba, és gyerekek halnak meg könnyen megelőzhető betegségekben.

A tanulmány vezető szerzője, Andrew Wakefield pedig köszöni szépen, remekül megél ebből.

Már a régi görögök angolok is

Oltásellenes mozgalmak nagyjából azóta léteznek, hogy a védőoltásokkal elkezdtek kísérletezni az orvosok, az angol Anti-Vaccination League 1853-ban alakult, az amerikai Anti Vaccination Society 1879-ben. Ahogy az oltások elterjedtek, és kiderült, hogy remekül működnek, és gyakorlatilag teljesen sikerül a segítségükkel betegségeket eltörölni a Föld színéről, az oltásellenes hangok egyre inkább elhalkultak. Aztán, valamikor a nyolcvanas években ez elkezdett megváltozni. A legyőzött betegségek elkezdtek kikopni a kollektív emlékezetből, és egyre több szülő kezdte rossz szemmel nézni, hogy egy bazi nagy tűvel megszúrják az egyébként teljesen egészséges gyerekét, kötelező módon, holmi harmadik világbeli és középkori betegségekre hivatkozva.

1955-ben történt egy nagyon csúnya eset Amerikában: egy hibásan legyártott vakcina miatt 200 ezer gyerek aktív vírust tartalmazó, gyermekbénulás elleni oltást kapott. 40 ezren betegedtek meg, több mint 200-an maradandó bénulást szenvedtek, tízen meghaltak. Fura módon mégsem ez, hanem az esetet feldolgozó, Emmy-díjat is nyert 1982-es dokumentumfilm, a Vaccine Roulette tekerte fel fel újra az oltáskritikus hangokat.

Nagyjából ezzel egy időben, a nyolcvanas évek végén került az érdeklődés középpontjába az egyébként az 1940-es évek óta ismert és kutatott fejlődési rendellenesség, az autizmus is, nem kis részben az Esőember című Oscar-díjas filmnek, és benne Dustin Hoffman zseniális alakításának köszönhetően. A rejtélyes, gyógyíthatatlan állapot, aminek az okairól csak találgatnak a tudósok, minden, kicsit is furán viselkedő gyerek szüleire garantáltan a frászt hozta.

És ebben a helyzetben jött Wakefield tanulmánya, összekötve a két slágertémát: a védőoltások okozzák az autizmust.

De ki ez a fickó?

Andrew Wakefield egy tradicionális angol orvoscsaládba született 1957-ben, és egészen természetes módon lépett ő is erre a pályára. Májátültetésekre specializált sebész és gasztroenterologus lett belőle. A nyolcvanas évek nagy részét Kanadában, a torontói egyetemen töltötte kutatóként, elsősorban a Crohn-betegségre, a bélrendszer nyálkahártyájának krónikus - és jelenleg gyógyíthatatlan - gyulladására koncentrálva. A kilencvenes években Angliába visszatérve a Royal Free Medical School oktatója lett, és folytatta kutatásait is. 1993-ban a Medical Virology című szaklap jelentette meg a tanulmányát arról, hogy a kanyaró vírusa és a Crohn-betegség között összefüggés lehet - a kutatási eredményeit azonban nem sikerült másoknak reprodukálni, így a hipotézisét is elvetették szakértői körökben.

Ennek a tanulmánynak volt a folytatása az 1998-as, amiben már összeért minden szál: a gyulladásos bélbetegségek, a kanyaró és az MMR-oltás. Wakefield kibővített elmélete az volt, hogy:

  1. A kanyaró, rubeola és mumpsz elleni, 15 hónapos korban kötelezően kapott védőoltással kerül a kanyaró legyengített vírusa a szervezetbe.
  2. Ez okozza a bélrendszer gyulladását.
  3. Ahonnan a vérárammal olyan fehérjék jutnak az agyba, amik károsítják azt, előidézve az autizmust.

A kutatás eredményeit részletező tanulmány a jó nevű Lancet orvosi folyóiratban jelent meg, annak ellenére, hogy még laikusok számára is nyilvánvaló hiányosságai és hibái voltak. A vizsgálatot mindössze 12 gyereken végezték, ami nagyon kicsi minta; de még ennél is súlyosabb, hogy kontrollcsoport egyszerűen nem volt. Wakefield úgy jelentette ki, hogy az oltás, a Crohn és az autizmus között összefüggés van, hogy meg sem próbálta oltatlan gyerekekkel bizonyítani, hogy náluk ritkább lenne az autizmus és a Crohn. Ilyen alapon mondhatta volna azt is, hogy az ok a háttérben az anyatej, vagy az esti altatódal, vagy az esős angol időjárás, vagy bármi, amivel mind az összes vizsgált gyerek találkozott. Ráadásul a vizsgálatok során minden esetben előbb jelentkeztek az autizmus tünetei, és csak utána a bélgyulladásé, mégis azt a következtetést vonta le ebből Wakefield, hogy utóbbi okozza az előbbit.

A következő években a Sunday Times és a British Medical Journal oknyomozásai további súlyos visszásságokat derítettek fel a tanulmány körül.

Ezek persze még csak orvosetikai vétségek és összeférhetetlenségi aggályok, amik nem feltétlenül befolyásolják a kísérletek eredményeit. Az igazi bomba akkor robbant, amikor Brian Deer brit oknyomozó újságíró összehasonlította a vizsgálatban részt vett gyerekek kórházi kartonjait a Wakefield-tanulmánnyal, és kiderült, hogy egyszerűen nem stimmelnek az adatok. A vizsgálati eredmények, a szülők beszámolói, a gyerekek egészségügyi adatai egyszerűen meg lettek hamisítva, hogy alátámasszák Wakefield hipotézisét.

Itt aztán végképp kitört a botrány. A tanulmányt a Lancet visszavonta, Wakefield praktizálási engedélyét elvették, az oktatói állásából és az orvosi kamarából kirúgták. Ő maga mindvégig tagadott minden vádat (Deert be is perelte rágalmazásért, de a bíróság az újságírónak adott igazat), egy egyre szélesebb és paranoiásabb összeesküvés képét festve fel, ahol a teljes orvosi és kutatói társadalom, a média, a gyógyszergyárak, az egészségbiztosítók és a kormányok mind az ő tönkretételén, és a vakcinabotrány elhallgatásán dolgoznak.

A mártírbiznisz beindul

A történetnek itt akár vége is lehetne, hiszen a csaló lebukott, egyértelmű bizonyítékok alapján. Csakhogy ekkor már 2009 volt, eddigre a nemzetközi oltásellenes mozgalmakat rég berobbantotta a tanulmány szikrája, amit később a közösségi média elterjedése még jobban felerősített. Az oltásellenesség összefonódott a legkülönfélébb összeesküvés-elméletekkel, a szélsőséges irányzatok már globális népirtó kampányt és az oltással megkapott tudatmódosító csipeket vizionálnak. Tanulságos beleolvasni a magyar oltásellenesek eszmefuttatásaiba: chemtrail, lapos Föld, fényevés, online cseteléssel terjedő HPV vírus - és ezek még csak a lágy, lírai részletek voltak, nem az igazán hardcore elmebaj.

Az eredményt láthatjuk: egyre többen tagadják meg az oltást (vagy bújnak ki valamilyen trükkel alóla, ahol kötelező) a gyereküktől, az oltottsági arány leesik, a nyájimmunitás gyengül, elfeledett betegségek térnek vissza, kanyarójárvány tör ki Disneylandben, vagy akár itt a szomszédunkban, Romániában.

Utóbbi most éppen 38 halálos áldozatnál jár. Az ok: az alacsony oltási arány.

Wakefield 2005-ben Amerikába költözött, és az orvosi pályát a sokkal jobban jövedelmező mártírbizniszre váltotta. Könyveket ír az autizmusról, alapítványok körül bukkan fel, előadásokkal haknizza körbe Amerikát, és az egész oltásellenes mozgalom kulcsfigurája, egyfajta messiása lett: a tudós, aki leleplezte a nagy összeesküvést, és azóta próbálják tönkretenni, de nem hagyja magát. (A másik vezéralak egyébként egy volt Playboy-modell, aki a gyerekét kikiáltotta már kristálygyereknek, indigógyereknek, autistának és gyógyult autistának is, bár a szakértők szerint valójában egyik sem, hanem Landau-Kleffner szindrómája van.) 2016-ban még egy filmet is forgatott a sztorijáról, a saját főszereplésével és rendezésében (kritikánkat itt olvashatja róla).

Legutóbb Donald Trump környezetében bukkant fel, akiről túlzás lenne állítani, hogy oltásellenes lenne, de voltak bőven olyan megnyilatkozásai, ami alapján úgy tűnik, hogy fogékony a dologra. Az elnökválasztási kampányban többször is találkozott Wakefielddel, állítólag a támogatásáról biztosította, és igazságszolgáltatást ígért neki. Már elnök volt, amikor felmerült, hogy a vakcinák biztonságát és az autizmussal való kapcsolatot kivizsgáló bizottságot állítana fel a hírhedt oltásellenes ügyvéd, Robert F. Kennedy Jr. (a meggyilkolt elnök, JFK unokaöccse) vezetésével - ebből máig nem lett semmi.

Jelenleg új otthonában, Texasban vesz részt az oltásellenes mozgalmak minden erőforrását bevetve az idei kongresszusi választás előtti kampányban: az oltásellenes és kőkonzervatív Susanna Dokupil mellett lobbizik a jóval mérsékeltebb jelölt Sarah Davis ellenében. A republikánus előválasztás március 6-án lesz. Hogy az oltásellenesek mennyire lehetnek képesek ezt befolyásolni, arra csak egy beszédes adat:

Az elmúlt 13 évben, vagyis mióta Wakefield odaköltözött, Texasban 1900%-kal nőtt az oltatlan gyerekek száma.

Kommentelheted ezt a cikket az index.hu Facebok-oldalán:

Rovatok