Egy mesterséges intelligencia több mint 6000 új krátert fedezett fel a Holdon. A torontói Scarborough Egyetem kutatói azonosították a formákat az égitest felszínén.
A kráterek azonosításának módszere nagyjából ma is ugyanaz, mint Galilei idejében:
Egy színházi látcsővel is több száz krátert azonosíthatunk a Holdon, de a csaknem 38 millió négyzetkilométeres égitest felszínén ennél nagyságrendekkel több található. Lehetetlen lenne mindegyiket szabad szemmel átnézni.
Tulajdonképpen egyesével kell szemrevételeznünk a fotókat, lokalizálni a krátereket, majd kiszámolni azok átmérőjét a képi méretük alapján. Egy olyan módszert fejlesztettünk ki, ami automatizálja a teljes folyamatot, így nagyon sok időt és kapacitást spórolhatunk meg
– mondta Mohamad Ali-Dib, a Torontói Egyetem Planetológiai Kutatóközpontjának posztdoktori kutatója, az új módszer egyik fejlesztője.
Az eljárás ugyanúgy a gépi tanulás és a neurális hálózatok elvén épül fel, mint amit az önvezető autók használata és fejlesztése során is alkalmazunk. A program tanítására a Hold felszínének kétharmadát használták fel, majd ráeresztették a maradék egyharmadra, amit a szoftver addig nem ismert. Az algoritmus hihetetlen pontossággal és részletességgel térképezte fel a területet. Kétszer annyi krátert azonosított, mint amennyi a manuális módszerekkel történt, és 6000 újat fedezett fel.
Akár több tízezer beazonosítatlan apró kráter lehet a Holdon, és elképzelhetetlen, hogy pusztán szemre mindegyiküket pontosan azonosítsuk és karakterizáljuk. Hatalmas potenciál van az apró kráterek azonosítására szolgáló gépi módszerek mögött, amelyek akár a Naprendszer keletkezésének eddig ismeretlen aspektusait is feltárhatják.
– mondta Ari Silburt, az MI egyik fejlesztője.
A Holdon nincs lemeztektonika, sem óceánok vagy atmoszféra, így csekély mértékű az eróziója. A régen keletkezett kráterek is viszonylag épségben maradtak a felszínén, így akár évmilliárdokra visszamenőleg is lehetséges a Naprendszer fejlődésére utaló tényezőkre következtetni – például a kráterek keletkezési idő szerinti eloszlására, vagy a becsapódó égitestek tipikus méreteire.
Ali-Dib és kutatócsoportja tervezik az eljárás további fejlesztését, illetve használatának kiterjesztését más égitestekre is. Ha ezeken is a holdihoz hasonló sikerrel járnak, akkor további áttörésekre számíthatunk a Naprendszer keletkezését és fejlődését vizsgáló kutatásokban.