A Chilében működő VLT távcsőegyüttesével és más teleszkópokkal rögzített új felvételek csillagokban és fénylő gázködökben gazdag területet rajzoltak ki az egyik legközelebbi kísérőgalaxisunkban, a Kis Magellán-felhőben.
A képek alapján a csillagászoknak sikerült azonosítaniuk egy 2000 évvel ezelőtti szupernóva-robbanás maradványát. A rejtőzködő objektum helyét a MUSE műszer tárta fel, a Chandra röntgenobszervatórium korábbi adatai pedig megerősítették, hogy izolált neutroncsillagról van szó. A MUSE egy figyelemre méltó gázgyűrűt mutatott ki az 1E 0102.2-7219 rendszerben, ami lassan tágul egy gyorsan mozgó gáz- és porfilamentumokból álló szupernóva-maradványban.
A Frédéric Vogt vezette kutatócsoport észlelte az első Tejútrendszeren kívüli, gyenge mágneses terű, izolált neutroncsillagot. A csoport észrevette, hogy a gyűrű középpontja egybeesik egy évekkel korábban felfedezett, p1 jelzéssel ellátott röntgenforrással, de a jelenség természetét akkor nem tisztázták. Nem volt világos, hogy a p1 a maradványon belül van-e, vagy mögötte helyezkedik el. Ez csak akkor derült ki, amikor a MUSE-észlelések alapján felismerték, hogy a neont és oxigént is tartalmazó gázgyűrű majdnem szabályos kört alkot a p1 körül.
A szinte tökéletes egybeesés alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a p1-nek a szupernóva-maradvány belsejében kell lennie. Miután a p1 elhelyezkedése tisztázódott, a csoport a Chandra röntgenobszervatórium korábbi adatait használva azt is megállapította, hogy az objektum egy gyenge mágneses terű neutroncsillag.
Ha egy pontforrás után kutatsz, nem kaphatsz nagyobb segítséget annál, mint hogy az univerzum szó szerint egy kört rajzol köré, hogy mutassa, hova nézz
– mondta Vogt.
A nagy tömegű csillagok szupernóvaként felrobbanva forró gázból és porból álló szövevényes hálót, úgynevezett szupernóva-maradványt hagynak hátra. Ezek az örvénylő struktúrák kulcsszerepet játszanak a nagy tömegű csillagok által létrehozott nehezebb elemek csillagközi anyagba juttatásában, ahol végül új csillagok és bolygók jönnek létre belőlük.
A csillagászok úgy vélik, hogy az alig tíz kilométer átmérőjű, de a Napnál nehezebb, gyenge mágneses terű izolált neutroncsillagok az egész univerzumban gyakoriak, de nehéz felfedezni őket, mert csak röntgensugárzást bocsátanak ki. Ezért izgalmas az a tény, hogy a p1 izolált neutroncsillagként való azonosítása optikai megfigyelések alapján történt.