Index Vakbarát Hírportál

Elveszett bolygóból származhat a tíz éve Földre hullott gyémánt

2018. április 17., kedd 20:37

Egy egykor a Naprendszerben keringő, elveszett bolygóról származhat a tíz éve a Földre hullott, gyémántokat rejtő Almahata Sitta meteorit, írja az MTI. 

Svájci, francia és német szakértők vizsgálták meg a 2008 októberében Szudánban, a Núbiai-sivatagban talált meteoritban lévő gyémántot, és megállapították, hogy nagy valószínűséggel egy protobolygón (a fejlődés korai szakaszában lévő bolygón, előbolygón) keletkezett legalább 4,55 milliárd évvel ezelőtt.

A meteoritban lévő gyémántokban olyan apró kristályok vannak, amelyeknek a kialakulásához nagyon magas nyomásra van szükség – emelte ki Philippe Gillet, a Nature Communications című tudományos lapban megjelent tanulmány társszerzője. 

GILLET SZERINT LEGALÁBB 200 EZER BAROS NYOMÁS VOLT A MERKÚRHOU VAGY A MARSHOZ HASONLÓ MÉRETŰ BOLYGÓN. 

A kutatók már régen felállították azt az elméletet, hogy a Naprendszer korai szakaszában sokkal több bolygó volt, mint most. Sok közülük nagy tömegnyi olvadt magma lehetett. Az elmélet szerint az egyik ilyen embrióbolygóból, a Theiából keletkezett a Hold is, miután összeütközött a Földdel. 

„Mi most azt állítjuk, hogy a kezünkben tartjuk az ilyen elsőgenerációs bolygók egy maradványát. Azokét a bolygókét, melyek ma már nincsenek meg, mivel megsemmisültek, vagy egy nagyobb bolygóvá álltak össze" - mondta Gillet, a Lausanne-i Szövetségi Műszaki Egyetem bolygókutatója.

Addi Bischoff, a németországi Münsteri Egyetem meteoritszakértője szerint a tanulmányhoz használt módszerek megbízhatóak, a következtetés pedig meggyőző. A megállapított magas nyomásra utaló jeleket a továbbiakban a gyémántot körülvevő ásványokban keresnek.

Rovatok