Index Vakbarát Hírportál

Szerdára halasztották a fellövést, több ezer bolygót találhat a NASA

2018. április 17., kedd 09:08

Hétfőről szerdára halasztotta a NASA az exobolygó-kereső űrszonda, a TESS-t (Transiting Exoplanet Survey Satellite) fellövését. A projektben szintén részt vevő SpaceX szerint kisebb finomhangolásokra van még szükség, de az űrszonda egyébként tökéletes, startra kész állapotban van.

A TESS az első közös programja a NASA-nak és Elon Musk magánvállalatának. Az űrszonda két évig kering majd a Föld körül, miközben folyamatosan felvételeket készít a világűr szegmenseiről. A csillagászok azt remélik, hogy az űrszonda háromezer új exobolygót is fölfedezhet.

Az exobolygók kutatása az utóbbi évtizedben az eszközök fejlődésének köszönhetően óriásit lépett előre, az új eredmények után ma már azt gondolják, hogy a kozmoszban a csillagoknál is több bolygó létezhet. Ezek felfedezéséről szól a TESS. Az űrszonda  fedélzeti detektorai a csillagok fényességét mérik, azt az átmeneti elhalványodást keresve, amit a bolygó csillag előtt áthaladása okoz. Ezzel a tranzitmódszerrel már körülbelül 3000 csillagnál találtak bolygóra utaló jelet az elmúlt években.

A TESS várhatóan legalább ugyanennyit fedez majd fel kétéves működése során. Az újonnan észleltek között remélhetőleg több olyan bolygó is lesz, ami méretét és tömegét tekintve a Földhöz hasonlít és csillagához képest az élhető tartományban kering – a várakozások szerint 500 ilyet is találhatnak a szonda segítségével.

Az űrszonda négy kamerája két percenként készít felvételt a világűr egy-egy szeletéről; egy képen 200 ezer csillag is látható lesz, ezek fényességváltozását fogja vizsgálni. Mindkét égi féltekét 13 szegmensre osztották fel, egy-egy szekciót 27 napig fog vizsgálni, majd a következőre vált – ezért tart két évig a projekt.

Kiemelt cél a Földhöz közelebbi exobolygók beazonosítása. Később az újgenerációs szupertávcsövek, mint a 2020-ra megvalósítani remélt James Webb Space Telescope tudja majd ezeket fókuszáltan vizsgálni.

Az űrszondát a SpaceX Falcon 9-ével lövik fel. A kilövésről a NASA oldalán lesz élő közvetítés.

Rovatok