Index Vakbarát Hírportál

Betört az ebola egy kongói nagyvárosba

2018. május 19., szombat 07:50

Újabb három ebolás megbetegedést jelentettek pénteken a Kongói Demokratikus Köztársaság észak-nyugati részén lévő Mbandaka városából - írja az MTI.

Az 1,2 millió lakosú, nagy kiterjedésű település az Egyenlítői tartomány székhelye, s mivel nemzeti és nemzetközi folyami, közúti útvonalak mentén fekszik, egyben légiközlekedési csomópont is, előzőleg válságtanácskozás összehívására késztette az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Ennek eredményeként a korábbi magas szintről nagyon magasra emelte országosan a közegészségügyi kockázat szintjét ebben az afrikai köztársaságban.

A világszervezet korábban nagyon aggasztónak nevezte, hogy a már 23 ember halálát okozó betegség Mbandakát is elérheti, mert ez rendkívüli módon megnehezítheti a betegség terjedésének megakadályozását. A városban korábban még csak egy betegről tudtak, pénteken azonban már további három esetre derült fény.

A WHO közleménye szerint tragikus volna, ha az ebola elérné az ország fővárosát, a zsúfolt Kinshasát, ahol milliók élnek egészségtelen, nyomorúságos, szennyvízelvezetés nélküli negyedekben.

Rovatok