Index Vakbarát Hírportál

Megint egy lépéssel közelebb kerülhetünk a Holdhoz és a Marshoz

2018. május 30., szerda 15:59

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) következő hónapban útnak induló új legénysége egy sor olyan kísérletet végez majd el munkája során, amelyek közül több a Holdra és a Marsra vezető jövőbeli hosszú távú missziókat készíti elő – írja az MTI.

Alexander Gerst német asztronauta, aki már második missziójára indul az ISS-re elmondta, hogy fél év alatt mintegy 300 kísérletet fognak végezni, ezek legalább fele azonban korábbi kísérletek folytatása lesz majd.

A Horizontok névre keresztelt misszió során először viszik fel az űrbe az újonnan kifejlesztett, valós idejű 3D-s mikroszkópot, amely a Flumias nevet viseli és dinamikus sejtfolyamatok megfigyelésére szolgál. Ennek segítségével fény derülhet például arra, hogy az emberi immunsejtek miként fejlődnek a fedélzeten.

A projekt, amely a stressz immunrendszerre gyakorolt hatását vizsgálja, a kutatók reményei szerint hasznos lesz a népesség egészére nézve is, de legfőképpen a Marsra induló asztronauták számára lesz majd fontos. Emellett más fiziológiai vizsgálatokat is végezni fognak, melyekkel a tüdő egészségét kutatják majd a Föld felszínén és az űrben.

Gerst egy Cimon nevű robotot is magával visz, amelyet szóbeli parancsok követésére programoztak, feladata pedig

Rovatok