Index Vakbarát Hírportál

Működik a világ legpontosabb mérlege

2018. június 12., kedd 08:41

Munkába állt a világ minden bizonnyal eddigi legpontosabb mérlege Németországban hétfőn, írja az MTI. A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) működő szerkezet a legkönnyebb elemi részecske, a neutrínó tömegének meghatározásában hívatott segíteni. A Karlsruhe Tritium Neutrino Experiment nevű projekt után Katrinnak hívott hatalmas szerkezetet 15 évig építették. A részletes eredményekre azonban még jó ideig várni kell.

A szellemrészecskeként is emlegetett neutrínók mindenütt jelen vannak, például másodpercenként több milliárd hatol át belőlük az ember ujján. Fizikusok a világegyetem keletkezése történetének részletesebb megismerését remélik a részecskéről nyert információktól. "Nagy nap ez az univerzum számára, mert végre mérhetővé válik az egyik fő alkotóeleme" - mondta a Katrin bemutatásán Johannes Blümer, a kísérlet egyik vezetője.

A projektben hét ország 20 intézményének hozzávetőleg 200 kutatója vesz részt. A Katrin kísérletben tríciumot használnak, ez bomlik szét. A 60 millió euróból (19,3 milliárd forintból) épült szerkezet rendkívüli méretekkel bír: vákuumtartályának átmérője mintegy 10 méter, súlya 200 tonna. "Olyan alacsony benne a nyomás, mint a Holdon" - mondta a projektben részt vevő Florian Heizmann. A tudósok hozzávetőleg öt év működés után számítanak igazán pontos eredményekre.

A neutrínók tömegének meghatározása a kiemelkedő jelentőségű alapkutatások közé tartozik. Azzal kapcsolatban, hogy majd milyen következtetéseket lehet levonni az eredményekből, egyelőre csak találgatni lehet. "Amikor a maghasadást felfedezték, még teljes mértékben bizonytalan volt, hogy hová vezethet" - mondta Heizmann.

Rovatok