Index Vakbarát Hírportál

Egyre gyorsabban tűnnek el az őserdők

2018. június 21., csütörtök 12:55

Évente több mint 87 ezer négyzetkilométerrel csökkent a világ őserdeinek területe 2014 és 2016 között. Ez 20 százalékkal gyorsabb ütemű pusztulást jelent az előző tíz évhez képest.

A műholdfelvételek szerint mit sem érnek az erdőirtás megfékezésére irányuló több évtizedes erőfeszítések. A világ háborítatlan őserdőinek csaknem 10 százaléka feldarabolódott, pusztulásnak indult, vagy a fakivágás áldozatává vált 2000 óta.

Az őserdők pusztulása globális tragédia, mi pedig szisztematikusan irtjuk az éghajlat stabilitásának egyik alappillérét. Az erdők jelentik a számunkra elérhető egyetlen biztonságos, természetes és megfizethető infrastruktúrát a szén tárolására.

– mondta Frances Seymour, a Világ Erőforrásai Intézet környezetvédelmi szervezet munkatársa.

Az éghajlati stabilitás fenntartásán kívül az erdők a biológiai sokszínűség, az időjárás, a tiszta levegő és a vízminőség megőrzésében is szerepet játszanak. Világszerte 500 millió ember megélhetése függ közvetlenül az erdőktől.

A vizenyős és füves területeket is magába foglaló, úgynevezett érintetlen őserdei területek olyan, legkevesebb 500 négyzetkilométernyi övezetek, amiken a műholdfelvételek alapján nincs nyoma nagyobb volumenű emberi beavatkozásnak: nincsenek autóutak, ipari szintű mezőgazdasági termelés, bányászat, vasutak, csatornák vagy távvezetékek.

Tavaly januárban nagyjából 11,6 millió négyzetkilométernyi erdőterület felelt meg ezeknek a kritériumoknak világszerte – azután, hogy 2014 és 2016 között évente több mint 87 ezer négyzetkilométerrel csökkent ezen területek mérete. Peter Potapov, a Marylandi Egyetem munkatársa, a vizsgálat egyik vezető kutatója szerint

sok ország az összes erdőterületét elveszítheti a következő 15-20 évben.

A mai mutatók szerint Paraguayban, Laoszban és Egyenlítői-Guineában 2030-ra, a Közép-afrikai Köztársaságban, Nicaraguában, Mianmarban, Kambodzsában és Angolában pedig 2040-re tűnnek el az őserdők. A trópusi országokban az őserdők eltűnésének elsődleges oka a mezőgazdaság és a fakitermelés. Kanadában és az Egyesült Államokban az erdőtüzek, Oroszországban és Ausztráliában a bányászat, az energiatermelés és a tüzek okozzák az erdőterületek csökkenését.

A szakemberek szerint a nemzeti és regionális parkok segítenek lassítani az erdőpusztulás ütemét. A mutatók szerint a védett övezeteken kívüli területeken háromszor magasabb az esélye az erdőségek hanyatlásának. Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) öt vezető természetvédelmi szervezettel közösen meghirdette a Nature4Climate nevű ötéves tervet, ami többek között a hatékony földhasználatot tartja a globális felmelegedés elleni harc egyik legjobb módjának.

(MTI)

Rovatok