Index Vakbarát Hírportál

Bajban vannak a balatoni nádasok

2018. július 9., hétfő 12:12

Az állandóan magas vízszint miatt pusztulnak a nádasok a Balatonban, a vándorkagyló-invázió pedig a tó több őshonos faját kipusztította – mondta az Inforádiónak Takács Péter, az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének főmunkatársa.

Az invazív fajok hatásaival kapcsolatban Takács a vándorkagyló esetét hozta fel példaként, amely "a 30-as években megjelent és pillanatok alatt kolonizálta a tavat, szétterjedt a teljes területen, és számos őshonos fajt kiszorított a területről."

Összeomolhat egy élő rendszer, ha túl sok inváziós faj van jelen

– mondta a szakértő.

Takács szerint a nádpusztulás oka, hogy a korábban gyakran alacsony vízszint miatt megpróbálták szabályozni a vízszintet. A nádasoknak ugyanis nem tesz jót a folyamatos elárasztás, így az állandó magas vízszint kifejezetten kedvezőtlen rájuk nézve.

Rovatok