Vannak, akik képtelenek elviselni a sör kesernyés ízét, és öklendezéssel reagálnak rá. Ennek genetikai okai vannak: az evolúció során alakult úgy, hogy furcsán reagálunk a hideg, kesernyés ízű dolgokra.
A nyelv ízlelőbimbói hat (de lehet, hogy hét) alapízt tudnak megkülönböztetni: az édest, a savanyút, a sóst, a zsírt, az umamit és a keserűt (illetve egyesek szerint a szénhidrátot). Ha az ízlelőbimbók megérzik az ízt, továbbítják a kapott jelet az agynak. A receptoraink nagyjából 25 keserűárnyalatot tudnak megkülönböztetni. A sör alapanyagául szolgáló komló savai, illetve a sörben alacsony koncentrációban megtalálható etanol ezek közül hármat aktivál.
Az emberekben a keserűíz-receptorok életvédelmi okokból fejlődtek ki. Úgy tűnik, az evolúció során előnyt jelentett, ha meg tudtuk különböztetni a keserű ízeket, mert így védekezhettünk a mérgezések ellen. A mérgező anyagok többsége ugyanis keserű. A keserű ízzel szembeni reflex még ma is létezik, és egyeseknél erősebben jelentkezik, mint másoknál.
A sört ráadásul sokan hidegen isszák, ami legalább annyira furcsán hat az ízlelőbimbókra, mint a keserű. De még ha szobahőmérsékletű sört iszunk, a benne lévő szénsavat akkor is hidegnek érezzük a nyelvünkön – ugyanúgy, ahogy a fahéjat melegnek. A hidegre érzékeny receptoroknak ugyanúgy megvannak a genetikai variánsai, mint a keserű íz iránti érzékenységnek. Ezért ha valaki nem is annyira érzékeny a sör keserűségére, a hideget ugyanolyan kellemetlennek találhatja.
A sör kesernyésségét jóval elviselhetőbbé teszi, ha valamilyen rágcsálnivalót eszünk mellé. Ezek kiiktathatják a keserű ízekre fogékony receptorokat. Ezért isszuk a tequilát sóval, és ezért esik jól a sós földimogyoró a sör mellé. És ha a keserűséget sikerül csillapítani, a sör egyéb ízárnyalatai is előbukkanhatnak.
Borítókép: Dan Mullan / Getty Images Hungary.