Index Vakbarát Hírportál

Rekordszámú gyerek kapott védőoltást 2017-ben

2018. július 17., kedd 11:44 | aznap frissítve

2017-ben rekordszámú, mintegy 123 millió gyereket immunizáltak világszerte – derül ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF 2018. júliusi jelentéséből. Azonban több mint 19 millió gyermeket még mindig nem láttak el a megfelelő oltásokkal.

A jelentésből többek között kiderül, hogy 10-ből kilenc gyerek kapott torokgyík, tetanusz és szamárköhögés elleni kombinált védőoltást, és már 79 országban bevezették a HPV elleni vakcinát, mely megelőzheti a méhnyakrák kialakulását. A globális népességnövekedés miatt 4,6 millióval több gyereket oltottak be 2017-ben, mint 2010-ben.

A sikerek ellenére közel 20 millió gyermek nem részesült a teljes körű immunizáció előnyeiben 2017-ben. Közülük 8 millióan (40 százalékuk) veszélyeztetett környezetben élnek, beleértve az olyan országokat, amelyeket konfliktus sújt.

A WHO és az UNICEF azon dolgozik, hogy ez a 19 millió gyerek is oltáshoz jusson, ezért:

Ha véleménye van, a Facebookon elmondhatja:

Rovatok