Index Vakbarát Hírportál

A virológus szerint a flurona súlyos megbetegedést okoz az oltatlanoknál

2022. január 4., kedd 10:22

Már magyar laborban is találtak olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó is kimutatható volt.

Ha megfertőződünk is az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket – mondta Kis Zoltána, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) virológusa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Mint mondta, az NNK referencialaborjában is találtak már olyan mintát, amelyben a koronavírus mellett más légúti kórokozó is kimutatható volt. A szakember elmondta, hogy egy amerikai tanulmány félmillió koronavírusos beteget vizsgált, és megállapította, hogy

három százalékuknak a mintájában a koronavírus mellett megtalálható volt az influenzavírus is.

Felhívta a figyelmet: ez nem azt jelenti, hogy az influenzavírus és a koronavírus „összeállt”, és kicserélték a genetikai anyagukat, hanem azt, hogy egy időben, de külön jelennek meg a szervezetben.

Mindkettő tud önmagában súlyos megbetegedést okozni, de főleg az oltatlanoknál 

– emelte ki a szakember, majd az amerikai tanulmányra hivatkozva elmondta: azok között, akik bekerültek a kórházba, és kettős fertőzésük volt, nagyobb eséllyel fordultak elő légzési problémák, mint aki az influenza vagy a koronavírus ellen be volt oltva.

A virológus elmondta, hogy a két vírust sok esetben nem lehet megkülönböztetni tünetek alapján, ezért fontos, hogy akinél felmerül a gyanú, az teszteltesse magát. Akinek súlyosabb influenzafertőzése van, arra jellemzőbb a nagyon súlyos levertség és a magas láz, ami a koronavírusra annyira nem jellemző. A legtöbb eset azonban nem ilyen, azoknál marad a mikrobiológiai teszt – tette hozzá a szakember.

Kis Zoltán beszélt továbbá arról is, hogy veszélyes, ha az influenzát felismerik, de a koronavírust nem, mert akkor a beteg nem kerül karanténba, és továbbadhatja azt. Megjegyezte, hogy az NNK laboratóriumában az influenzagyanú miatt bekerülő mintákat automatikusan megnézik koronavírusra is.

A virológus végezetül kiemelte az oltás fontosságát, szerinte ugyanis 

ha megfertőződünk az influenzavírussal vagy a koronavírussal, az oltások nagyban csökkentik a súlyosabb tüneteket.

Az új év egyik legmegdöbbentőbb híre volt a napokban, hogy egy új betegségegyüttest találtak Izraelben. Egy várandós nő esetében regisztrálták ugyanis a koronavírust és az influenzát is. A betegségegyüttest azóta már idehaza is felfedezték két beteg esetében. 

Korábban Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa beszélt arról, hogy a koronavírus elvonta a figyelmet más betegségekről, amelyekkel idén mindenképpen ismét foglalkozni kellene. Elmondta, hogy az influenzavírusnak két új törzse is kialakult, így főként a két év alatti gyerekek, az idősek és a krónikus betegek is veszélyben vannak.

(Borítókép: Balogh Zoltán / MTI)

Rovatok