Ahhoz, hogy napi betevőjüket megszerezzék, a bálnák több száz liter vizet kell hogy a szájukba engedjenek. A vízzel együtt a szájüregbe kerülnek az abban lebegő planktonikus élőlények is, melyeket aztán a sziláik segítségével szűrnek ki a hatalmas méretű állatok az óceánba visszapréselt vízből. De hogy nem fulladnak meg közben?
A kutatók szerint egy, az emberi nyelvcsaphoz hasonló izmos szerv segíti a bálnákat abban, hogy a víz csak a torokzacskóban és a szájüregben maradjon, ne kerüljön a légutakba, vagy szűrés előtt a nyelőcsőbe.
A bálnák alsó állkapcsukat közel 90 fokban kinyitva táplálkoznak. Szájuk kitátása után a tengervíz, melynek mennyisége akár egész testüket kitölthetné, beáramlik a szájba és a torokzacskóba, utóbbi kitágul. Nagyjából egy percbe telik, míg szájukat visszazárják, majd az állatok nyelvükkel kipréselik a vizet, közben a torokzacskó is visszaszűkül. A bálnák szájában fogak helyett szilák vannak, az állat felső állkapcsából lógó sűrű szarulemezek, amik szűrőberendezésként szolgálnak. A hatalmas testből távozó vízben található planktonok, krillek és kisebb halak fennakadnak a szilákon, ezeket az élőlényeket a bálna a víz kiszorítása után lenyeli.
Az alábbi videón hosszúszárnyú bálnák láthatók, ahogy a táplálkozásukhoz szükséges vizet a szájukba veszik:
Erre a típusú táplálkozásra egy speciális szerv ad lehetőséget a sziláscetek közé tartozó bálnáknak, mely izom- és zsírszövetekből áll, s az állatok szájának hátuljában, a szájpadlás végén található. A Current Biology című folyóiratban közzétett tanulmány szerint tizenkilenc elhullott bálna – kék bálnák és közönséges barázdásbálnák – tetemét vizsgálták kutatók, mindegyik állatban ott volt a korábban fel nem fedezett szerv, melyet „szájdugónak” neveztek el. Az elhullott állatok boncolása során részletesen vizsgálták a bálnatorok anatómiáját, például megfigyelték az izomrostok irányát, valamint manipulálták a szájban található szerveket, hogy rájöjjenek, azok miként mozoghatnak különböző szituációkban.
Amikor a bálna szája nyitva van, a korábban említett szájdugó, ez a nagyjából 20 centiméter széles, a felső légutakat takaró izomszövet a lágy szájpadlásról lejjebb csúszik, eltömíti a száj és a garat közötti csatornát, így az állat nem nyel le vagy szív fel véletlenül vizet.
Úgy kell elképzelni, mint egy csapóajtót
– magyarázta Kelsey Gil, a vancouveri British Columbiai Egyetem tengerbiológusa a Popular Science-nek. A szájdugó szorosan beékelődik a helyére, a boncolás során a lágy szájpadlás izomrostjait vizsgálva arra a következtetésre jutottak, hogy az állat által a száj kitátásához, utána pedig a nyeléshez használt irányított izomműködés tudja kizárólag mozgásra késztetni, felfelé vagy lefelé, ahogy a helyzet éppen kívánja.
Az egész tehát nagyon hasonló ahhoz, ahogy az ember torkában működik a nyelvcsap, annyi különbséggel, hogy a bálnáknál az étel orrba kerülése mellett a víz gyomorba jutását is képes megakadályozni az uvula, és persze az emberinél jóval nagyobb is. A bálnák egyébként – méretükből adódóan nem meglepő módon – jóval többet is esznek egy nap, mint az emberek. Többet is, mint korábban gondoltuk. A kék bálna átlagosan 3,5 tonna krillt és planktont nyelhet le egy nap alatt, egy felnőtt állatnak ugyanis minimum 1,5 millió kilokalóriára van szüksége az életben maradáshoz. Mostanra pedig tisztult a kép arról is, hogy miként tudják ezt megoldani a merítéses táplálkozás során anélkül, hogy oda kerülne a tengervíz, ahova nem kellene.
(Borítókép: Kék bálna. Fotó: Getty Images / Science Photo Libra)