A narcisztikus személyiségzavar mára már legalább olyan ismert, mint a skizofrénia vagy a paranoia, de tévedés csak az önmagába szerelmes Narcisszoszra asszociálni a személyiségzavar hallatán. A narcisztikus viselkedést feltehetőleg legtöbbször nem az önszeretet, hanem az öngyűlölet motiválja.
Nehéz kiegyensúlyozottnak lenni egy olyan korban, amikor a közösségi médiában mindenki a legszebb oldalával dicsekszik. És bizony ember legyen a talpán, aki függetleníteni tudja magát a többiek sok lefutott maratonjától, ránctalan arcától, egzotikus utazásaitól, tökéletes párkapcsolatától. Ezeknek minden sikerül, csak nekem nem megy semmi – gondolhatjuk deprimáltan. És akkor vagy elkezdjük mi is feltölteni filteres idilljeinket, vagy próbáljuk összegereblyézni maradék önbecsülésünket. Szélsőséges esetben pedig bekacsint a narcizmus.
Az új kutatási eredmények azt sugallják, hogy a narcisztikus viselkedés alacsony önbecsülésből és folyamatos önértékelésből fakad.
Az a tény, hogy egyes narcisztikusok nem szeretik magukat, azért fontos felfedezés, mert így a velük való kommunikációnkat is át kell gondolnunk. Fontos, hogy mutathat valaki narcisztikus jegyeket, ettől még nem lesz narcisztikus személyiség, úgyhogy bízzuk mindig egy lélekgyógyászra a diagnózis felállítását, mielőtt túl hamar ítélkezünk magunk, vagy mások felett.
Hogy lesz valaki narcisztikus felnőtt? Az okok gyakran a gyerekkorban keresendők.
Egy látszólag tökéletes családban a gyermek minden anyagi, fizikai szükségletét kielégítik, de a meleg szeretetet és a gondoskodó, meghitt légkört nem tapasztalhatja meg.
Így a gyereknek nincs meg az az alapélménye, hogy ő jó, elfogadják és szeretik. Ha mégis kap szeretetet, azt feltételhez kötik: csak ha szépen viselkedik, jól tanul, jól sportol. Vagyis mindig a tökéletességre kell törekednie, hogy alapszükségletét kielégítsék.
A pszichológusok már évek óta kategorizálják a narcisztikus személyiséget, megkülönböztetik az alacsony önbecsülésűt, akinek rendszeresen szüksége van a pozitív visszajelzésre, valamint azt, aki valóban domináns pozitív énképpel rendelkezik.
Egy másik felosztás szerint van a nyitott és a látens narcisztikus, előbbi nyíltan leuralja a másik embert, utóbbi passzív-agresszív manipulátor.
A New York-i Egyetem új tanulmányában azt olvashatjuk, hogy ez utóbbi jegyeket mutatókat nem lehet igazi narcisztikusnak tekinteni, mert viselkedésük inkább már a pszichopátiához hasonlít. Olyan rendellenességhez, amelyben az emberek empátia nélkül cselekszenek saját érdekeik megvalósítása miatt.
A kutatócsoport szerint az első csoport, a nyíltan sérülékenyek az igazi narcisztikusok, hiszen nem hatalmat vagy dominanciát keresnek, hanem pozitív visszajelzéseket és figyelmet, ami emeli a társadalomban kialakult státuszukat.
Egyáltalán nem érzik jól magukat a bőrükben
– magyarázza Pascal Wallisch, a New York-i Egyetem klinikai docense és a tanulmány szerzője.
Robin Edelstein, a Michigani Egyetem pszichológiaprofesszora szerint a narcisztikus személyiség általában elbűvölő, nagyon szociális, és jó első benyomást kelt. De persze közben ellenszenves, nem empatikus és manipulatív is.
Munkahelyi környezetben könnyen felismerhetőek, mert rendszeresen learatják mások munkájának a gyümölcsét, a kollégáikat okolják a saját hibáikért, kihasználják a többieket a továbbjutás érdekében, vagy ellenségesen reagálnak a kritikára
Tipikus narcisztikus attitűd a fontos emberek társaságának keresése, aktív élet a közösségi médián, elzárkózás az őt érő kritikáktól, arrogancia és az empátia teljes hiánya. Állandó a figyelem igénye, mindig pozitív visszajelzéseket vár, hogy csökkentse belső bizonytalanságát, szereti, ha csodálják. Hajlamos lenézni egyeseket, és felemelni magához másokat, akikből saját udvartartást alakít ki.
Persze még így is nehéz megítélni, hogy valaki valóban beteg, vagy egyszerűen csak normális módon vágyik a pozitív visszajelzésekre.
Az önbizalom építésére mindenkinek szüksége van, ettől még nem lesz senki narcisztikus.
Akkor hogy tudjuk eldönteni, hogy beteggel vagy csak egy önbizalom-hiányos emberrel van dolgunk? A narcizmusnál az önértékelés szinte minden helyzetben elsődleges cél.
Ramani Durvasula klinikai szakpszichológus és a Los Angeles-i Kaliforniai Állami Egyetem professzora szerint a narcisztikus embereket valójában megbénítja a bizonytalanság és a szégyen, egész életük egy nagy kísérlet arra, hogy ellenőrzés alatt tartsák az imidzsüket.
A narcisztikusok tudják, milyen képet akarnak magukról sugározni, de úgy érzik, nem ütik meg ezt a mércét. Törekednek a tökéletességre, de mivel túlzásba esnek, elriasztják a többi embert, akik elutasítják őket és az ördögi kör kezdődik elölről.
Állandó harcot folytat önbecsülésük és önutálatuk.
Wallisch azt állítja, hogy a sebezhető narcisztikusok gyűlölik magukat, és el akarják titkolni belső bizonytalanságukat. Nem kapnak elismerést a viselkedésükért, de mégis újra és újra kezdik, mert helytelenül ugyan, de a fájdalom és a félelem csillapításának eszközét látják benne.
A legtöbb narcisztikus nem veszi észre, hogy ő a probléma, mert a viselkedésük egyik fő jellemzője, hogy mindig másokat hibáztatnak.
Ha tudjuk, hogy egy narcisztikus személyiséggel van dolgunk, tudatosan kell felé fordulnunk. Ne versenyezzünk velük, ne fogadjunk el tőlük ajándékokat (mert mindig várnak valamit cserébe), ne dőljünk be nekik, ne próbáljunk segíteni rajtuk, próbáljuk elkerülni őket. Ha elég érett és kiegyensúlyozott személyiséggel rendelkezünk, közelítsünk feléjük empatikusan. Ha mi tudjuk, de ő nem – hogy beteg, lelki sérült és a bizonytalanság mozgatja arrogáns tetteit –, akkor megbocsáthatjuk a hibáit, és együttérzéssel fordulhatunk felé.
Több híres emberről is gyanítják, hogy narcisztikus személyiségzavarban szenvedtek. Például Picasso, Lee Harvey Oswald (Kennedy gyilkosa), Elvis Presley, Marlon Brando, Ted Bundy és Adolf Hitler.
(Borítókép: Hitler egy hatalmas propagandaposzteren 1937-ben. Fotó: Keystone-France / Gamma-Keystone / Getty Images Hungary)