Index Vakbarát Hírportál

Komoly veszélyt rejt, ha egy nő vega

2022. augusztus 17., szerda 10:48

Hiába tűnik bizonyos előnyök miatt egészségesebb megoldásnak a vegetáriánus étrend, a húsfogyasztókkal szemben sokkal nagyobb eséllyel szenvedhetnek hiányt a vegák a szükséges tápanyagokból, ami miatt a nők körében sokkal nagyobbra nőhet a csípőtörés kockázata is egy friss tanulmány szerint.

Voltak idők, amikor még tágra nyílt szemekkel figyeltük azokat, akik vegetáriánusként teljesen hús nélküli étrendet folytattak, ám az elmúlt évtizedben nemcsak hogy egyre több ember állt át a vega vagy vegán életmódra, de szinte már divat lett a húsmentes élet.

A tudomány és a táplálkozási szakértők között már lerágott csont, hogy ennek előnyei vagy inkább hátrányai vannak az emberi szervezetre, vélhetően azonban mindkét fél állításaiban lehet találni nehezen vitatható tényeket. 

Ilyennel állt most elő a témában készült legújabb tanulmány is, amely a húsmentesen étkezők és a részben húsevők körében vizsgálta, hogy a vegetáriánus étrend milyen hatással van a csontjaikra, különösen a csípőre. 

A Leedsi Egyetem kutatói egy több mint 26 000 középkorú nő bevonásával készült tanulmányt készítettek, amely kimutatta, hogy

azok a nők, akik nem esznek húst, 33 százalékkal nagyobb eséllyel szenvednek el életük során csípőtáji törést, mint húsevő társaik.

Ennek az lehet az oka, hogy kevesebb olyan tápanyagot visznek be, amely a csontok és az izmok egészségéhez kapcsolódik, emiatt javasolják, hogy a vegetáriánusok dúsítsák étrendjüket olyan kulcsfontosságú tápanyagokkal, amelyeket a húsfogyasztás hiányában nem visznek be a szervezetükbe.

A kutatócsoport a csípőtáji törés kockázatát a vegetáriánusok mellett vizsgálta az alkalmi húsfogyasztókon és a peszkatáriánusoknál is – akik halat esznek, de húst nem.

Egészséges, vagy nem? 

A csapat azt is felfedezte, hogy a vegetáriánusok átlagos BMI-je, azaz testtömegindexe alacsonyabb volt, mint a rendszeres húsevőké, ami alátámaszthatja a kutatók mostani megállapítását is, mivel korábbi tanulmányok összefüggést mutattak ki az alacsony BMI és a csípőtáji törés magasabb kockázata között.

Annak ellenére, hogy a vegetáriánus étrend pozitív hatással lehet az egészségünkre, úgy, ahogyan minden más diétánál, itt is oda kell figyelnünk, hogy az étrendünkből kizárt ételekkel milyen tápanyagoktól fosztjuk meg a szervezetünket. 

Tanulmányunk rávilágít a vegetáriánus nők csípőtáji törésének potenciális aggályaira, ez azonban nem győzi meg az embereket arról, hogy felhagyjanak ezzel az étrenddel. Mint minden diétánál, itt is fontos megérteni a személyes körülményeket és azt, hogy milyen tápanyagokra van szükség a kiegyensúlyozott és egészséges életmódhoz. Ez személyenként nagyon eltérő lehet, emiatt pedig lehet egészséges vagy éppen egészségtelen, akárcsak az állati eredetű ételeket tartalmazó étrendek

– idézi a Daily Mail a tanulmányt készítő James Webstert.

Fehérje és kalcium! 

A kutatást publikáló Webster szerint a húsevőkhöz képest a vegetáriánus étrend kapcsán gyakrabban fordul elő az, hogy létfontosságú tápanyagok hiányoznak az étrendből, ezért fokozott odafigyelésre van szükség az esetükben.

A vegetáriánusok gyakran kevesebb olyan tápanyagot visznek be, amely a csontok és az izmok egészségével függ össze. Az ilyen típusú tápanyagok általában nagyobb mennyiségben találhatók meg az állati eredetű ételekben és termékekben, mint a növényiekben, ezek leggyakrabban fehérjék vagy a kalcium. Ezeknek az alacsony bevitele csökkenti a csont ásványianyag-sűrűségét és az izomtömeget, ami emeli a csípőtörés kockázatát is

– ecsetelte.

A kutatók szerint a most publikált tanulmány hatalmas lépés lehet annak megértésében, hogy a növényi alapú étrendek milyen potenciális kockázatot jelenthetnek hosszú távon, és hogy mit lehet tenni ennek csökkentése érdekében.

Egyben azonban a vegetáriánus étrendet vagy a húsevőket támogató kutatók is megegyeznek: a fizikai aktivitás és a megfelelő tápanyagbevitel segítségével bármelyik étrenddel jó eséllyel csökkenthetjük a csípőtájéki és egyéb törések kockázatát is.

(Borítókép: Ricardo Rubio / Europa Press / Getty Images)

Rovatok